Újra várja a híveket a kórház kápolnája

Az ökumenikus imahét perselyadományát a kórházkápolna festésére ajánlották fel. A festési munkálatok elkészültek, így február 11-től - mely a betegek világnapja - minden vasárnap 16 óra 30 perckor várják szentmisére híveket. 

A Pápai Médiacentrum tudósítása

Ökumenikus imahét 2024

Az idei évben az egyetemes imahét során két alkalommal tartottak ökumenikus istentiszteletet. Január 23-án kedden a református Ótemplomban Salgó Ferenc plébániai kormányzó, január 26-án pénteken pedig a Szent Anna templomban Polgárdi Sándor evangélikus esperes hirdetett igét. Az imahét középpontjában az irgalmas szamaritánusról szóló példabeszéd állt. Az alkalmakon perselyadományukkal a résztvevők a kórházkápolna festéséhez járulhattak hozzá.

A Pápa Városi Televízió tudósítása a keddi alkalomról:

A Pápa Városi Televízió tudósítása a keddi alkalomról

A Pápa Városi Televízió tudósítása a pénteki alkalomról:

A Pápa Városi Televízió tudósítása a pénteki alkalomról

1Úton zarándoklat Mihályháza-Pápa, 2023


„Elszakíthatatlan legyen veletek az Úr és irgalmasan irányítsa jóakaratával utatokat!”
(– a napindító áldásból)

 

Zarándoklatunkon – mint máskor is – a távolság felét elhagyva, Borsosgyőr felé közeledve tartottunk csendes szakaszt. Még körbe is fordultam, hogy lássam: egyetlen felhő sem volt fölöttünk, az ég kékje ragyogva borított be minket. Enyhe szellő futott utánunk – mint a záró misén hallott olvasmányban – amelyben az Úr megjelent Illés prófétának a Hóreb hegyén. Ennek az enyhe Szellőnek a megrendítő, lélekindító jelenlétében jártuk egész délután a Mihályháza és Pápa közötti 1Úton zarándoklatunkat.

Fiatalokért szóló utunkon gyerekek és fiatalok is részt vettek. Az indulásnál tartott igeliturgiában Horváth József atya felidézte Ferenc pápa fiatalokkal való találkozásait. Szűz Mária az angyal látogatása után nemcsak az örömét vitte el Erzsébethez, hanem elment, hogy jót tegyen. Ezt a küldetést kell teljesíteni napjainkban is a fiataloknak. Fontos, hogy ugyanazt éljük, amit mondunk. Úgy kellene nekünk is élnünk, hogy rólunk is azt mondják, amit az őskeresztényekről: „Nézzétek, mennyire szeretik egymást!” Ezért imádkozzunk a mai napon, hogy elsősorban mi magunk legyünk átütő erejűek példánkkal a fiatalok életében.

Az út során a településeken mindenhol énekeltünk, akkor lassabban vonultunk, egyébként lendületesen tudtunk haladni. Alkalmas helyen természetesen megálltunk kis pihenőre, meghallgattuk Székely János püspöknek az erre az alkalomra írt imáját, és egy hosszabb szakaszon csendben folytattuk utunkat. Borsosgyőrben Földi István atya fogadott és indított tovább a kedves helyi vendéglátókkal, ahol – mint minden évben – egy kis frissítő uzsonnát is kaptunk. Pápán a Szent Anna-templom kapujában Szabó Zoltán atya fogadta és invitálta be kedvesen a zarándokokat. „Én vagyok, ne féljetek!” – idézte Jézus szavait az evangéliumi szakasz kapcsán, amelyben Péter apostol Jézushoz indult a vízen. Kiemelte az Istenbe vetett rendíthetetlen bizalom fontosságát, valamint annak erejét, ha életünk Üdvözítőjének ismerjük fel és valljuk Jézust. A Szent Jakab Zarándokzenekar kezdettől fogva teljesít zenei szolgálatot a záró miséken: a diákkori, ifjúsági hittanos barátságok talaján éppen az 1Úton zarándoknapra alakult meg a zenekar, hogy ünnepibbé tegye az út lezárását.

A tévé riportere kérdezte, hogy mi tart össze minket. A katolikus hitünk, a Mária Út, és egyáltalán számunkra természetes módon volt jelen az, hogy testvérei vagyunk egymásnak, és nem is csak lelki értelemben, hiszen ugyanbabban a bakancsban jártunk, (még akkor is, ha valaki szandálban vagy épp mezítláb 😊), ugyanaz a Nap tűzte a fejünket, ugyanazon gondolkodtunk a borsosgyőriek kedves vendégségében, hogy merjünk-e még egy pohár vizet inni… Az úton végigénekeltük szinte az összes Mária-éneket a Hozsannából és a zarándokfüzetből, de nemcsak énekeltünk, hanem főleg a pihenők során nevettünk is. Remélem, hogy a zarándoktársak és a misén résztvevők közül sokan magukkal vitték a szívükben az enyhe szellőben érkező Isten jelenlétében haladást, és ebben lépdelnek tovább életük zarándokútján.

 

Kemény Éva

helyi szervező

 

Pápalátogatás - 2023.

Pápalátogatás 2023.április 28-30. Budapest


30 fiatallal vettünk részt a pápalátogatáson ápr. 29-30-án. Először szombaton este a Papp László Arénában 11 ezer fiatallal együtt énekeltünk, imádkoztunk és meghallgattuk Ferenc pápa hozzánk intézett beszédét. Hatalmas élmény volt a sok fiatal által teremtett hangulat, ami extázisba ment át, amikor megjelent Ferenc pápa a csarnokban és körbement egy golfkocsiban. A fellépő művészek énekei és a dicsőítő zenekarok illetve színpadi produkciók is óriási élményt jelentettek.
Másnap, vasárnap pedig részt vettünk a pápai szentmisén, a Kossuth téren.

 

Várjuk, hogy mindenki megérkezzen az ország különböző pontjairól és elkezdődjön az ifjúsági program a Papp László Arénában

 

 

 

Megérkezett Ferenc pápa!

 

80. éves a Pápai Szent Anna Plébánia

Imádkozzunk Bódi Magdi boldoggá avatásáért!

Tudósító

2022. November 26-án, szombaton az szentmise előtt Szabó Zoltán káplán megszentelte a Szent József templom előtti adventi koszorút. Az első gyertyát Nagy József asztalos mester gyújtotta meg.

 


A Szent József templom előtt idén szabadtéri karácsonyfa áll. A karácsonyfa felállításában a szemközti mező iskola erdész technikus tanára és diákjai vettek részt. A fára való díszeket a hívek hordták össze. Örömunkre szolgál, hogy tudtunk valamit adni az embereknek. Autók lassítanak,buszokból nézik, gyerekek futnak ide szülőkkel, sokak arcán mosoly, s boldogság, s kapjuk a dicséretet milyen szép és jó, hogy van itt ilyen.

 

Salgó Ferenc atya tájékoztatója a dákai hívek felé

 

Kedves Dákai Híveim!

 

Dr. Udvardy György érsek atya 2022. augusztus 1-el rám bízta a dákai plébánia lelkipásztori ellátását.

  

Szeretettel köszöntöm Önöket, és szívesen ajánlom fel papi szolgálatomat.

Első alkalommal augusztus 7-én vasárnap délelőtt 11 órakor mutatom be a szentmisét a dákai templomban.

 

Erre az alkalomra nagy szeretettel hívom a dákai katolikus híveimet.

Bizalommal kérem, hogy szenteljenek időt erre a találkozásra!

Szeretnék röviden szót váltani Önökkel a jövőbeni közös dolgainkról is!

 

Az augusztus 7-i vasárnapi 11 órai személyes találkozásban bízva Isten áldását kérem családjaikra!

                                                                                                                    

                                                    Szeretettel:

                                                                                                                              

                                                                               Salgó Ferenc atya

 

Pápa, 2022. 08. 03.

 

Elérhetőségeim:

8500 Pápa, Anna tér 9.

Tel: 89/313-079   06/20/775-2727

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Szentségimádás papi hivatásokért Udvardy György érsek atya vezetésével

Február első csütörtökén a Szent Anna templomban tartott szentségimádást, majd mutatott be szentmisét dr. Udvardy György érsek atya. A szertartás a Veszprémi Érsekség YouTube csatornáján visszanézhető:

20220204 ersekseg

A Pápa Városi Televízió tudósítása:

20220204 papatv