28. évközi vasárnap, október 13.
1. Szentmisék:
- Szent Anna templomban 9 órakor
- Szent József kápolnában 10.30-kor
- Dákán 11.30-kor
- Kórház kápolnában 16.30-kor.
2. Október 13. a fatimai engesztelő nap.
A Szent Anna Templomban
a szokásos körmenetet a litánia után tartjuk.
3. Az októberi rózsafüzéres litániákat
- a Szent Anna templomban minden nap 17.45-kor,
- a Szent József kápolnában minden hétköznap 15.15-kor tartjuk.
4. A hétköznapi szentmisék
- a Szent Anna templomban:
hétfőtől péntekig reggel 7 órakor,
szombaton 18.30-kor. - Szent József kápolnában
a héten szerdán, pénteken és szombaton lesz szentmise 16 órakor.
5. Kedden a Bibliaóra elmarad,
mivel hétfőn és kedden papi zarándoklatra
hívott bennünket érsek atyánk.
6. Szerdán lesz a Szent Anna templom évi szentségimádási napja.
A szentségimádást a reggeli szentmisétől az esti rózsafüzéres litániáig tartjuk.
Aki legalább fél órát tud vállalni, iratkozzon fel!
7. Jövő vasárnap, október 20-án missziós vasárnap.
Perselyadományainkkal a missziókat segítjük.
8. Jövő vasárnap, október 20-án tartjuk az Öreghegyi kápolna búcsúját.
Az ünnepi szentmise 11.30-kor lesz.
A szentmise után megáldjuk az Öreghegyen felújított kettő keresztet.
27. évközi vasárnap, október 06.
1. Szentmisék:
- Kéttornyúlak 8 órakor
- Szent Anna templomban 9 órakor
- Szent József kápolnában 10.30-kor
- Dákán 11.30-kor
- Kórház kápolna 16.30-kor
2. A hétköznapi szentmisék
- a Szent Anna templomban:
hétfőtől péntekig reggel 7 órakor
szombaton 18.30-kor. - a Szent József kápolnában
Hétfőtől szombatig, csütörtök kivételével 16 órakor.
3. Az októberi rózsafüzért a Szent Anna templomban
minden nap 17.45-kor,
a Szent József Kápolnában minden hétköznap 15.30-kor imádkozzuk.
4. Kedden a Bibliaóra 17 órakor a plébánián.
5. A héten szülőértekezleteket tartunk a Szent Anna templomban.
hétfőn, október 7-én 17 órakor az elsőáldozóknak,
csütörtökön, október 10-én 17 órakor a bérmálkozóknak.
Szeretettel várjuk a szülőket!
26. évközi vasárnap, szeptember 29.
1. Szentmisék:
- Szent Anna templomban 9 órakor
- Szent József kápolnában 10.30-kor
- Dákán 11.30-kor
- Kórház kápolna 16.30-kor
2. A hétköznapi szentmisék
- a Szent Anna templomban:
hétfőn, kedden és szerdán reggel 7 órakor,
csütörtökön, pénteken reggel 7 órakor és 18.30-kor,
szombaton 18.30-kor. - a Szent József kápolnában
Hétfőtől szombatig, csütörtök kivételével 16 órakor.
3. Kedden a Bibliaóra
17 órakor a plébánián.
4. A Szent Anna Plébánia képviselőtestületének gyűlése
a plébánián kedden 19 órakor.
5. Csütörtökön szentségimádás a Szent Anna templomban
a reggel 7 órai szentmise végétől a 18.30-as szentmise kezdetéig.
Aki legalább fél órát tud vállalni, legyen szíves feliratkozni!
6. Szombaton lesz a Nagymarosi Ifjúsági Találkozó.
Imádkozzunk fiataljainkért!
7. Szombaton gitáros ifjúsági mise lesz
a Szent Anna templomban az esti szentmise.
8. Október hónapban a rózsafüzéres litániákat
a Szent Anna templomban minden este
17.45-kor tartjuk közösségeink vezetésével
a beosztás szerint.
9. A Szent József templomban az októberi rózsafüzéres litániák
vasárnap kivételével minden hétköznap 15.30-kor lesznek.
25. évközi vasárnap, szeptember 22.
1. Szentmisék:
- Szent Anna templomban 9 órakor
- Szent József kápolnában 10.30-kor
- Dákán 11.30-kor búcsúmise
- Kórház kápolna 16.30-kor
2. A hétköznapi szentmisék
- a Szent Anna templomban:
hétfőtől péntekig reggel 7 órakor,
szombaton 18.30-kor. - Szent József kápolnában:
hétfőtől szombatig csütörtök kivételével 16 órakor.
3. Kedden a Bibliaóra
17 órakor a plébánián.
4. Dákán a Szent Kereszt felmagasztalására szentelt templom búcsúmiséjét
szeptember 22-én 11.30-kor tartjuk.
Szeretettel várjuk a Kedves Híveket!
24. évközi vasárnap, szeptember 15.
1. Szentmisék:
- Kéttornyúlak 8 órakor
- Szent Anna templomban 9 órakor
- Szent József kápolnában 10.30-kor
- Öreghegyi kápolna 11.30-kor
- Dákán 11.30-kor
- Kórház kápolna 16.30-kor
2. A hétköznapi szentmisék
- Szent Anna templomban:
hétfőtől péntekig reggel 7 órakor
szombaton 18.30-kor. - Szent József kápolnában
hétfőtől szombatig, csütörtök kivételével 16 órakor.
3. Dákán a búcsú mise
jövő vasárnap, szeptember 22-én 11.30-kor lesz.
Szeretettel várjuk a híveket!
23. évközi vasárnap, szeptember 08.
1. Szentmisék:
- Szent Anna templomban 9 órakor tanévnyitó szentmise.
- Szent József kápolnában 10.30-kor
- Dákán 11.30-kor
- Kórház kápolna 16.30-kor
2. A hétköznapi szentmisék
- a Szent Anna templomban:
hétfőtől csütörtökig reggel 7 órakor,
pénteken és szombaton 18.30-kor. - a Szent József kápolnában
hétfőtől szombatig, csütörtök kivételével, 16 órakor.
3. Pénteken, szeptember 13-án a fatimai engesztelő napon
a Szent Anna templomban reggel nem lesz szentmise, este 18.30-kor lesz a szentmise.
A mise előtt a rózsafüzért imádkozzuk 18 órakor,
a mise után pedig körmenetet tartunk a fatimai kegyszoborral a templomban.
4. A Dákai Szent Kereszt felmagasztalása templom búcsú miséjét
szeptember 22-én 11.30-kor tartjuk.
5. Megkezdjük a biblia órákat felnőtteknek
szeptember 10-től minden kedden 17 órakor a Szent Anna Plébánián.
Szeretettel várjuk az érdeklődőket!
22. évközi vasárnap, szeptember 01.
1. Szentmisék:
- Kéttornyúlakon 8 órakor
- Szent Anna templomban 9 órakor
- Szent József kápolnában 10.30-kor
- Dákán 11.30-kor
- Kórház kápolnában 16.30-kor
2. A hétköznapi szentmisék
- Szent Anna templomban:
hétfőn, kedden és szerdán reggel 7 órakor,
csütörtökön és pénteken reggel 7 órakor és 18.30-kor,
szombaton 18.30-kor. Előtte 18 órakor Rózsafüzér. - Szent József kápolnában
hétfőtől szombatig, csütörtök kivételével, 16 órakor.
3. A KALÁSZ összejövetele
hétfőn, szeptember 2-án 17 órakor lesz a plébánián.
4. Plébániánk képviselőtestületének gyűlése
a plébánián kedden 19 órakor lesz.
5. Csütörtökön szentségimádás.
Aki legalább fél órát tud vállalni,
legyen szíves feliratkozni!
Az imádság évében különösen is hívom
szentségimádásra a híveket.
6. Hittanosaink tanévnyitó szentmiséje
jövő vasárnap, szeptember 8-án
9 órakor lesz a Szent Anna templomban.
21. évközi vasárnap, augusztus 25.
1. Szentmisék:
- Szent Anna templomban 9 órakor
- Szent József kápolnában 10.30-kor
- Dákán 11.30-kor
- Kórház kápolna 16.30-kor
2. A hétköznapi szentmisék
- Szent Anna templomban:
hétfőtől péntekig reggel 7 órakor,
szombaton 18.30-kor. - Szent József kápolnában:
ezen a héten csak pénteken és szombaton
lesz hétköznap szentmise 16 órakor.
3. Hittanosaink tanévnyitó szentmiséje
szeptember 8-án, vasárnap 9 órakor a Szent Anna templomban lesz.
20. évközi vasárnap, augusztus 18.
1. Szentmisék:
- Kéttornyúlak 8 órakor
- Szent Anna templomban 9 órakor
- Szent József kápolnában 10.30-kor
- Öreghegy 11.30-kor
- Dákán 15 órakor
- Kórház kápolna 16.30-kor
2. A hétköznapi szentmisék
- Szent Anna templomban:
hétfőn, szerdán, csütörtökön és pénteken reggel 7 órakor,
szombaton 18.30-kor. - Szent József kápolnában:
kedd kivételével 16 órakor lesznek a szentmisék.
3. Kedden, Szent István király ünnepén:
- Szent Anna templomban 9 órakor
- Szent József templomban 10.30-kor lesznek szentmisék.
4. Varga János verbita szerzetes pap mutatja be a szentmisét
szombaton a Szent Anna templomban 18.30-kor a betegek gyógyulásáért.
Rövid szentségimádás és a betegekért való ima zárja a szentmisét.
Varga János atya hosszú időn keresztül Argentínában működött a
verbita misszióban.
19. évközi vasárnap augusztus 11.
1. Szentmisék:
- Szent Anna templomban 9 órakor
- Szent József kápolnában 10.30-kor
- Dákán 12 órakor
- Kórház kápolna 16.30-kor
Ezen a vasárnapon mutatkozik be az új káplánunk,
Dr. Juhász Csaba atya. Fogadjuk szeretettel!
2. A hétköznapi szentmisék
- a Szent Anna templomban:
hétfőn, szerdán és pénteken reggel 7 órakor
kedden, 13-án a fatimai engesztelő napon és szombaton 18.30-kor.
Csütörtökön, Nagyboldogasszony ünnepén reggel 7 órakor és 18.30-kor. - Szent József kápolnában 16 órakor lesznek a szentmisék.
3. Augusztus 15-én, Nagyboldogasszony ünnepe,
parancsolt ünnep. Kötelező a szentmisén részt venni.
A Szent Anna templomban reggel 7 órakor és 18.30-kor lesznek a szentmisék.
A Szent József kápolnában 16 órakor lesznek a szentmisék.
4. Csütörtökön, Nagyboldogasszony ünnepe, a Bencés templom búcsúja.
10 órakor és 18 órakor lesznek ott szentmisék.
18. évközi vasárnap augusztus 04.
1. Szentmisék:
- Kéttornyúlak 8 órakor
- Szent Anna templomban 9 órakor.
- Szent József kápolnában 10.30-kor
- Dákán 12 órakor
- Kórház kápolna 16.30-kor
2. A hétköznapi szentmisék
- a Szent Anna templomban:
hétfőtől péntekig reggel 7 órakor - szombaton 18.30-kor
3. Plébániánk képviselőtestülete gyűlést tart
kedden 19 órakor a plébánián.
4. Szombaton lesz a Mária Rádió által meghirdetett 1Úton nemzetközi zarándoklat lesz
Mihályházától Borsosgyőrön keresztül a pápai Szent Anna templomhoz,
ahol a zárószentmisét Varga János verbita szerzetes mutatja be 18.30-kor.
17. évközi vasárnap július 28.
1. Szentmisék:
- Szent Anna templomban 9 órakor.
Ünnepi búcsú mise házaspárok megáldásával. - Szent József kápolnában 10.30-kor
- Kórház kápolna 16.30-kor
2. Vasárnap 28-án Szent Anna litánia
18:00-kor a Szent Anna templomban, majd Dankos Attila,
a veszprémi Szent Mihály Bazilika művész karnagyának orgona-hangversenye.
3. A hétköznapi szentmisék
- A Szent Anna templomban:
Hétfőn, kedden és szerdán reggel 7 órakor
Csütörtökön és pénteken reggel 7 órakor és este 18:30 órakor.
szombaton 18.30-kor Nagyszülőkért. - A Szent József templomban:
Ezen a héten elmaradnak a hétköznapi szentmisék.
4. Csütörtökön egész napos szentségimádás lesz
a reggeli szentmisétől az esti szentmiséig a Szent Anna templomban.
5. A rózsafűzért imádkozzuk
szombaton a Szent Anna templomban 18:00-kor.
6. Gyónási lehetőség
a szentmisék előtt fél órával.
16. évközi vasárnap, július 21.
1. Szentmisék:
- Kéttornyúlak 8 órakor
- Szent Anna templomban 9 órakor.
- Szent József kápolnában 10.30-kor
- Dákán 11 órakor
- Öreghegy 11.30-kor
- Kórház kápolna 16.30-kor
2. A hétköznapi szentmisék
- A Szent Anna templomban:
hétfőtől péntekig reggel 7 órakor
szombaton 18.30-kor Nagyszülőkért - A Szent József templomban:
hétfőtől szombatig szerda kivételével 16 órakor.
Szombaton, 27-én a 16 órai szentmisén búcsúzik el tőlünk
Szabó Zoltán káplán úr, akit augusztus 1-el főpásztorunk
a nyárádi plébánia vezetésével bízott meg.
Jöjjünk minél többen, köszönjük meg 4 évi szolgálatát,
amelyet plébániánk híveiért szeretettel végzett!
3. Jövő vasárnap, 28-án lesz a Szent Anna templom búcsú ünnepe.
Az ünnepi búcsúmisét Sárai Szabó Kelemen győri bencés perjel atya
mutatja be, és szól hozzánk szentbeszédében.
Ezen a szentmisén lesz a jubiláló házaspárok megáldása.
Szeretettel várjuk azok jelentkezését,
akik az idén öttel osztható házassági évfordulót ünnepelnek.
A búcsú napján 18 órakor a Szent Anna templomban a Szent Anna litániát végezzük,
majd azt követi az ünnepi orgona hangverseny, amelyet
Dankos Attila a veszprémi Szent Mihály Bazilika művész karnagya ad.
15. évközi vasárnap, július 14.
1. Szentmisék:
- Szent Anna templomban 9 órakor
- Szent József kápolnában 10.30-kor
- Dákán 11 órakor
- Kórház kápolna 16.30-kor
2. A hétköznapi szentmisék
- a Szent Anna templomban:
hétfőn, szerdán, csütörtökön és pénteken reggel 7 órakor,
kedden és szombaton 18.30-kor - A Szent József templomban:
hétfőtől szombatig szerda kivételével 16 órakor.
3. Kedden Karmelhegyi Boldogasszony ünnepén
a Szent Anna templomban 18.30-kor lesz a szentmise,
amelyet Varga János verbita szerzetes mutat be a betegekért.
A mise után rövid szentségimádás és szentségi áldás lesz.
Varga János atya hosszabb időt töltött Argentínában a verbita misszióban.
Most hazatért, és itthon folytatja szolgálatát.
Jöjjünk minél többen és támogassuk a betegekért végzett misszióját!
4. Kedden lesz elhunyt Wölfinger Istvánné, Marika temetése
az Alsóvárosi temetőben 13 órakor.
Előtte 12 órakor lesz az engesztelő szentmise a Szent Anna templomban.
Jöjjünk minél többen és imádkozzunk érte,
megköszönve a Jóistennek plébániánk híveiért végzett szolgálatait!
5. A Karmelhegyi Boldogasszony búcsú
vasárnap, 21-én lesz Atyapusztán.
A hirdetőtáblán olvashatják a részletes programot.
6. Szent Anna templom búcsúja
két hét múlva, július 28-án lesz.
Várjuk a jubiláló házaspárok jelentkezését!
14. évközi vasárnap, július 07.
1. Szentmisék:
- Kéttornyúlak 8 órakor
- Szent Anna templomban 9 órakor.
- Szent József kápolnában 10.30-kor
- Dákán 11 órakor
- Kórház kápolna 16.30-kor
2. A hétköznapi szentmisék
- a Szent Anna templomban:
hétfőtől péntekig reggel 7 órakor,
szombaton 18.30-kor - A Szent József templomban:
hétfőtől szombatig, szerda kivételével 16 órakor.
3. Szombaton, július 13-án a fatimai engesztelő napon
a Szent Anna templomban a szentmise előtt 18 órakor a rózsafüzért imádkozzuk,
a szentmise után pedig körmenetet tartunk a templomban a fatimai kegyszoborral.
4. Jubiláló házaspárok megáldása
július 28-án a Szent Anna templom búcsúmiséjén.
Megáldjuk azokat a jubiláló házaspárokat, akik az idén öttel osztható évfordulót ünnepelnek.
Kérjük jelentkezésüket!
13. évközi vasárnap, június 30.
1. Szentmisék:
- Szent Anna templomban 9 órakor.
- Szent József kápolnában 10.30-kor
- Dákán 11 órakor
- Kórház kápolna 16.30-kor
2. Mai vasárnapon Péter-fillér perselygyűjtés.
3. A hétköznapi szentmisék
- a Szent Anna templomban:
hétfőn és szerdán reggel 7 órakor
kedden és szombaton 18.30-kor
csütörtökön és pénteken reggel 7 és 18.30-kor - A Szent József templomban:
hétfőtől szombatig szerda kivételével 16 órakor.
4. Kedden Sarlós Boldogasszony ünnepe,
a Szűzanya Erzsébetnél tett látogatására emlékezünk.
A szentmisék ezen a napon a Szent József templomban 16 órakor,
a Szent Anna templomban 18.30-kor lesznek.
5. Plébániánk képviselőtestülete kedden gyűlést tart.
Részt veszünk a 18.30-kor tartott szentmisén,
és utána lesz a tanácskozásunk a plébánián.
6. Első csütörtök lesz a héten.
A reggeli szentmise végétől az esti szentmise kezdetéig
szentségimádást tartunk a Szent Anna templomban.
Aki legalább fél órát tud vállalni, legyen szíves feliratkozni!
7. Szombaton Szent Péter és Szent Pál apostol ünnepe.
A Szent József templomban 16 órakor,
a Szent Anna templomban pedig 18.30-kor lesz az ünnepi szentmise.
Ezek a szentmisék nem vasárnapi elő esti misék lesznek.
12. évközi vasárnap, június 23.
1. Szentmisék:
- Szent Anna templomban 9 órakor (tanévzáró szentmise)
- Szent József kápolnában 10.30-kor
- Dákán 11 órakor
- Kórház kápolna 16.30-kor
2. A hétköznapi szentmisék
- a Szent Anna templomban:
hétfőtől péntekig reggel 7 órakor
szombaton 18.30-kor - A Szent József templomban:
hétfőtől szombatig szerda kivételével 16 órakor.
3. Hétfőtől péntekig lesz hittanosaink nyári tábora
a Szent József közösségi házban és udvarán.
Táborzáró szentmise pénteken délelőtt 10 órakor lesz.
4. Péterfillér perselygyűjtés lesz
jövő vasárnap, június 30-án.
5. Július 28-án lesz a Szent Anna templom búcsúja.
A 9 órai szentmisén lesz hagyományosan a jubiláló házaspárok megáldása.
Kérjük azok jelentkezését, akik az idén öttel osztható házassági évfordulót ünnepelnek!
Szeretnénk megáldani őket a szentmisén.
11. évközi vasárnap június 16.
1. Szentmisék:
- Kéttornyúlak 8 órakor
- Szent Anna templomban 9 órakor
- Szent József kápolnában 10.30-kor
- Dákán 11 órakor
- Öreghegy 11.30-kor
- Kórház kápolna 16.30-kor
2. A hétköznapi szentmisék
- a Szent Anna templomban:
hétfőtől péntekig reggel 7 órakor
szombaton 18.30-kor - a Szent József templomban:
hétfőtől szombatig szerda kivételével 16 órakor.
3. Hittanosaink tanévzáró szentmiséje
jövő vasárnap délelőtt 9 órakor lesz a Szent Anna templomban.
10. évközi vasárnap, június 09.
1. Szentmisék:
- Szent Anna templomban 9 órakor
- Szent József kápolnában 10.30-kor
- Dákán 11 órakor
- Kórház kápolna 16.30-kor
2. A Rácz Anna oklevél átadása
vasárnap, június 9-én a Szent Anna templomban a 9 órai misén lesz
az idei év kitüntetettjeinek, Wölfinger Istvánnak és feleségének Marikának.
3. A hétköznapi szentmisék
- a Szent Anna templomban:
hétfőn, kedden, szerdán és pénteken reggel 7 órakor
csütörtökön és szombaton 18.30-kor. - A Szent József templomban:
hétfőtől szombatig szerda kivételével 16 órakor.
4. Csütörtökön, a fatimai engesztelő napon
a Szent Anna templomban 18 órakor imádkozzuk a rózsafüzért.
18.30-kor, a szentmise végén tartunk körmenetet a fatimai kegyszoborral.
Úrnapja, június 02.
1. Szentmisék:
- Kéttornyúlak 8 órakor
- Szent Anna templomban 9 órakor. Mise után körmenet.
- Szent József kápolnában 10.30-kor
- Dákán 11 órakor
- Kórház kápolna 16.30-kor
2. A hétköznapi szentmisék:
- a Szent Anna templomban
hétfőn, kedden, szerdán és csütörtökön reggel 7 órakor
pénteken reggel 7 órakor és 18.30-kor
szombaton 18.30-kor - A Szent József templomban:
hétfőtől szombatig szerda kivételével 16 órakor.
3. A KALÁSZ összejövetele
hétfőn 17 órakor a plébánián.
4. A plébánia képviselőtestületének gyűlése
kedden 19 órakor lesz a plébánián.
5. Szentségimádás lesz a Szent Anna templomban
csütörtökön a reggeli 7 órai misétől 17 óráig.
Akik legalább fél órát tudnak vállalni, legyenek szívesek feliratkozni!
6. A rózsafüzért imádkozzuk
szombaton 18 órakor az esti mise előtt a Szent Anna templomban.
7. A Szent Anna Római Katolikus Óvoda év végi hálaadó szentmiséje
pénteken 16.30-kor lesz a Szent Anna templomban.
8. A Szentlélek Szeminárium küldetésszentmiséje
szombaton 14.30-kor lesz a Szent Anna templomban.
Szentháromság ünnepe, május 26.
Gyermekek világnapja
1. Szentmisék:
- Szent Anna templomban 9 órakor
- Szent József kápolnában 10.30-kor
- Dákán 11 órakor
- Kórház kápolna 16.30-kor
2. A hétköznapi szentmisék
- a Szent Anna templomban:
hétfőtől péntekig reggel 7 órakor,
szombaton 18.30-kor. - A Szent József templomban:
hétfőtől szombatig, szerda kivételével 16 órakor.
3. Májusi litániák:
- a Szent Anna templomban csütörtökön 16.15-kor, a többi napon 17.45-kor,
- A Szent József templomban hétfőtől szombatig 15.15-kor lesznek.
4 Szombaton, június 1-jén a zarándok busz
7.30-kor indul a Szent Anna templomtól,
és a kiliáni megállónál is megáll.
Kérjük pontosan érkezzenek a kedves zarándokok!
Hazaérkezés kb. 19.30-kor lesz.
5. Jövő vasárnap, június 2-án Úrnapja.
Az Úrnapi körmenetet a Szent Anna templomban
9 órakor bemutatott szentmise után tartjuk a szokott útvonalon.
Virágszirmokat szívesen fogadunk.
Pünkösdvasárnap, május 19.
1. Szentmisék:
- Kéttornyúlak 8 órakor
- Szent Anna templomban 9 órakor
- Szent József templomban 10.30-kor
- Dákán 11 órakor
- Öreghegy 11.30-kor
- Bérmálás a Szent Anna templomban 15 órakor
- Kórház kápolna 16.30-kor
2. Pünkösd hétfőn a szentmisék:
- Szent Anna templomban 9 órakor
- Szent József templomban 16 órakor
3. A hétköznapi szentmisék
- A Szent Anna templomban:
keddtől péntekig reggel 7 órakor
szombaton 18.30-kor - a Szent József templomban:
hétfőtől szombatig, szerda kivételével 16 órakor.
4. Májusi litániák:
- A Szent Anna templomban csütörtökön 16.15-kor, a többi napon 17.45-kor
- a Szent József templomban hétfőtől szombatig 15.15-kor lesznek.
5 Jövő vasárnap, Szentháromság vasárnapja,
a húsvéti gyónás és szentáldozás végső határideje.
6. A június 1-i zarándoklatra lehet még jelentkezni.
Urunk mennybemenetele, május 12.
1. Szentmisék:
- Szent Anna templomban 9 órakor.
- Szent József kápolnában 10.30-kor
- Dákán 11 órakor
- Kórház kápolna 16.30-kor
2. A hétköznapi szentmisék
- a Szent Anna templomban:
hétfőn és szombaton 18.30-kor
keddtől péntekig reggel 7 órakor - A Szent József templomban:
hétfőtől szombatig, szerda kivételével 16 órakor.
3. Májusi litániák:
- a Szent Anna templomban csütörtökön 16.15-kor, a többi napon 17.45-kor.
- A Szent József templomban hétfőtől szombatig 15.15-kor lesznek.
4. Jövő vasárnap Pünkösdvasárnap.
A Szent Anna templomban 15 órakor lesz a bérmálás.
5. A június 1-i zarándoklatra lehet még jelentkezni.
A részvételi díj 3000 Ft.
Indulás reggel 7.30-kor a Szent Anna templomtól és érkezés várhatóan
19.30-kor.
Húsvét 5. vasárnapja, április 28.
1. Szentmisék:
- Szent Anna templomban 9 órakor.
- Szent József kápolnában 10.30-kor
- Dákán 11 órakor
- Kórház kápolna 16.30-kor
2. A hétköznapi szentmisék
- a Szent Anna templomban:
hétfőn, kedden és csütörtökön reggel 7 órakor
szerdán, Május 1-jén és szombaton 18.30-kor
pénteken első péntek, reggel 7 órakor és 18.30-kor - A Szent József templomban:
hétfőtől szombatig szerda kivételével 16 órakor.
3. Szerdán, május 1-jén
Szent Józsefnek, a munkásoknak az ünnepén,
a Szent Anna templomban 18.30-kor lesz szentmise.
A Szent József templomban nem lesz szentmise, csak litánia.
4. Első csütörtökön a Szent Anna templomban szentségimádás
a reggeli szentmisétől 17 óráig.
Akik legalább fél órát tudnak vállalni, legyenek
szívesek feliratkozni az asztalra helyezett űrlapon!
5. A májusi litániákat
a Szent Anna templomban május hónapban
csütörtök kivételével 17.45-kor, csütörtökön 16.15-kor tartjuk.
A Szent József templomban 15.15-kor lesznek a litániák.
6. A Szent Anna templomban a közösségek a következő beosztásban szolgálnak:
- vasárnap: Rózsafüzér Társulat
- hétfőn: KALÁSZ
- kedden: Katolikus Óvoda
- szerdán: Énekkar és a Kolping Család
- csütörtökön: Cursillisták és a Kamilliánus Család
- pénteken: Képviselő testület
- szombaton: Hittanosaink és szüleik
A Szentlélek Szeminárium van a Szent Anna templomban,
ezért csütörtökönként 16.15-kor tartjuk a májusi litániákat.
Húsvét 4. vasárnapja, április 21.
1. Szentmisék:
- Kéttornyúlak 8 órakor
- Szent Anna templomban 9 órakor.
- Szent József kápolnában 10.30-kor
- Dákán 11 órakor
- Öreghegy 11.30-kor
- Kórház kápolna 16.30-kor
2. Ma könyörgő nap van papi hivatásokért.
A mai perselyt a kispapok nevelésére adjuk.
3. A hétköznapi szentmisék
- a Szent Anna templomban:
hétfőtől péntekig reggel 7 órakor
szombaton 18.30-kor - A Szent József templomban:
hétfőtől szombatig szerda kivételével 16 órakor.
4. Plébániai zarándoklatot szervezünk
a Mindszenty 80 jubileumi évben Csehimindszentre és Zalaegerszegre.
Csehimindszenten, Mindszenty bíboros szülőfalujában lesz szentmise.
Zalaegerszegen a Mindszentyneum állandó kiállítását nézzük meg, amely
Mindszenty József bíboros életét, küzdelmeit a hit védelmében,
gazdag tárgyi anyagokkal mutatja be.
A veszprémi érsekség támogatja zarándoklatunkat,
így a részvételi díj a belépőjegyekkel együtt 3.000-Ft.
Jelentkezni lehet a szentmisék után.
Húsvét 3. vasárnapja, április 14.
1. Szentmisék:
- Szent Anna templomban 9 órakor
- Szent József kápolnában 10.30-kor
- Dákán 11 órakor
- Kórház kápolna 16.30-kor
2. A hétköznapi szentmisék
- a Szent Anna templomban:
hétfőtől péntekig reggel 7 órakor
szombaton 18.30-kor - A Szent József templomban:
hétfőtől szombatig, szerda kivételével 16 órakor.
3. Jövő vasárnap, április 21-én könyörgő nap papi hivatásokért.
A szentmiséken perselygyűjtés a kispapok képzésére.
4. Plébániai zarándoklatot szervezünk június 1-re
a Mindszenty 80 jubileumi évben Csehimindszentre és Zalaegerszegre.
Csehimindszenten, Mindszenty bíboros szülőfalujában lesz szentmise.
Zalaegerszegen Mindszentyneum állandó kiállítását nézzük meg, amely
Mindszenty József bíboros életét, küzdelmeit a hit védelmében,
gazdag tárgyi anyagokkal mutatja be.
A veszprémi érsekség támogatja zarándoklatunkat,
így a részvételi díj a belépőjegyekkel együtt 3.000-Ft.
Jelentkezni lehet a szentmisék után.
Húsvét 2. vasárnapja, április 07.
Az isteni irgalmasság vasárnapja
1. Szentmisék:
- Kéttornyúlakon 8 órakor
- Szent Anna templomban 9 órakor.
- Szent József kápolnában 10.30-kor
- Dákán 11 órakor
- Kórház kápolna 16.30-kor
2. Hétfőn Gyümölcsoltó Boldogasszony liturgikus ünnepe.
- A Szent Anna templomban reggel 7 órakor,
- A Szent József templomban 16 órakor lesz szentmise.
3. A hétköznapi szentmisék
- a Szent Anna templomban:
hétfőtől péntekig reggel 7 órakor,
szombaton 18.30-kor - A Szent József templomban:
hétfőtől szombatig, szerda kivételével 16 órakor.
4. Hétfőn a KALÁSZ összejövetele
a plébánián 17 órakor.
5. Kedden a plébániánk képviselőtestületének gyűlése
a plébánia hivatalban 19 órakor.
6. Csütörtökön a Szentlélek szeminárium 2. alkalma
a Szent Anna templomban 17.30-kor.
7. Szombaton, 13-án a fatimai engesztelő napon
a Szent Anna templomban 18 órakor rózsafüzér.
A 18.30-kor tartandó szentmise után körmenet a templomban a fatimai
kegyszoborral.
Húsvétvasárnap március 31.
1. Szentmisék:
- Szent Anna templomban 7 és 9 órakor.
- Kéttornyúlakon 8 órakor
- Szent József kápolnában 10.30-kor
- Dákán 11 órakor
- Öreghegyben 11.30-kor
- Kórház kápolnában 16.30-kor
2. Ételszentelés
a feltámadási körmenet után
és húsvét vasárnap a reggel 7 órai szentmise kezdetén.
3. Húsvéthétfőn szentmise
- a Szent Anna templomban 9 órakor,
- a Szent József templomban 10.30-kor lesz.
4. A hétköznapi szentmisék
- a Szent Anna templomban:
kedden, szerdán, csütörtökön reggel 7 órakor
elsőpénteken reggel 7 órakor és 18.30-kor
szombaton 18.30-kor - A Szent József templomban:
keddtől szombatig, szerda kivételével 16 órakor.
5. Elsőcsütörtökön a szentségimádás
a reggeli 7 órai szentmise után szentség kitétel,
17 órakor szentség eltétel.
6. Csütörtökön kezdődik a Szentlélek szeminárium
a Szent Anna templomban 17.30-kor.
7. A nyári időszámítás húsvét vasárnap kezdődik.
A Szent József templomban változatlanul 16 órakor lesznek a hétköznapi szentmisék.
A Szent Anna templomban viszont 18.30-kor kezdődnek a hétköznap
esti szentmisék.
8. Jövő vasárnap, április 7-én az isteni irgalmasság vasárnapja.
A Szent Anna templomban az elsőáldozók kiválasztási miséje 9 órakor,
az első gyónásuk viszont április 6-án szombaton, délelőtt 9 órától lesz.
Virágvasárnap március 24.
1. Szentmisék:
- Szent Anna templomban 9 órakor
- Szent József kápolnában 10.30-kor
- Dákán 11 órakor
- Kórház kápolna 16.30-kor
2. A hétköznapi szentmisék
- a Szent Anna templomban:
hétfőn 17.30-kor Karitász tagjaiért
kedden és szerdán reggel 7 órakor
nagycsütörtökön 17.30-kor
nagypénteken 15 órakor keresztút, szertartások 17.30-kor
nagyszombaton a feltámadási vigilia mise 17.30-kor körmenettel - A Szent József templomban:
hétfőn és kedden 16 órakor.
3. Ételszentelés
a Szent Anna templomban szombaton a körmenet után és
húsvét vasárnap a reggeli 7 órai szentmise kezdetén.
4. Húsvét vasárnap a misék rendje:
- Szent Anna templom 7 órakor
- Kéttornyúlak 8 órakor
- Szent Anna templom 9 órakor
- Szent József templom 10.30-kor
- Dáka 11 órakor
- Öreghegy 11.30-kor
- Kórház 16.30-kor
5. A feltámadási körmenet a szokott útvonalon:
Anna tér- Zrínyi- Damjanich- Batthyány utcák- Fapiac tér- Anna tér
Kérjük, hozzunk gyertyát a körmenetre és kérjük, a körmenet útvonalán
a házak ablakaiba tegyenek gyertyát, és a körmenet vonulásakor
legyenek szívesek meggyújtani!
A körmenet várhatóan 19 órától 20 óráig tart.
Nagyböjt 5. vasárnapja március 17.
1. Szentmisék:
- Szent Anna templomban 9 órakor
- Szent József kápolnában 10.30-kor Búcsú mise
- Kórház kápolna 16.30-kor.
2. Mai perselyadományainkat a Szentföld javára adjuk.
3. A hétköznapi szentmisék
- a Szent Anna templomban:
hétfőtől péntekig reggel 7 órakor,
szombaton 17.30-kor lesz. - A Szent József templomban:
hétfőtől szombatig szerda kivételével 16 órakor.
4. Pénteken a keresztutat
- a Szent József templomban 15.15-kor,
- a Szent Anna templomban 17 órakor a Rózsafüzér társulat vezetésével
tartjuk.
5. A Szentlélek szeminárium
részvételére március 21-ig lehet jelentkezni.
Akik szeretnének részt venni, eddig legyenek szívesek jelentkezni!
6. Öregek, betegek húsvéti gyóntatását, áldoztatását
otthonaikban szívesen ellátjuk.
Kérjük a bejelentkezésüket, hogy egyeztetni tudjuk az időpontot!
Nagyböjt 4. vasárnapja március 10.
1. Szentmisék:
- Szent Anna templomban 9 órakor.
- Szent József kápolnában 10.30-kor
- Dáka 11 órakor
- Kórház kápolna 16.30-kor
2. A szentkenet szentségét
Szent Anna és a Szent József templomban ezen a vasárnapon szolgáltatjuk ki.
Akik betegség vagy öregség miatt veszélyben érzik az életüket, részesülhetnek a betegek szentségében.
Tiszta lélekkel kell felvenni. Készüljünk rá szentgyónással!
3. A hétköznapi szentmisék
- a Szent Anna templomban:
hétfőn, kedden és csütörtökön reggel 7 órakor,
szerdán, a fatimai engesztelő napon 17.30-kor
pénteken 15-én nemzeti ünnepünkön 9 órakor,
szombaton 17.30-kor lesz. - A Szent József templomban:
hétfőtől szombatig szerda kivételével 16 órakor.
4. Pénteken a keresztutat
- a Szent József templomban 15.15-kor,
- a Szent Anna templomban 17 órakor
a plébániánk képviselőtestületének vezetésével tartjuk.
5. A Szent József templom búcsúmiséjét
jövő vasárnap, március 17-én 10.30-kor tartjuk.
A szentmisét Sárai Szabó Kelemen győri bencés perjel atya mutatja be.
Ezen a szentmisén lesz a lelki adoptáció fogadalomtétele.
Kérjük, jelentkezzenek akik vállalják egy veszélyben lévő magzat
megszületéséért és tisztességes felnevelkedéséért
9 hónapon át 1 tized rózsafüzér és egy rövid ima elimádkozását!
6. Jövő vasárnap perselygyűjtés lesz a Szentföld javára.
Nagyböjt 3. vasárnapja, március 3.
1. Szentmisék:
- Kéttornyúlak 8 órakor
- Szent Anna templomban 9 órakor.
- Szent József kápolnában 10.30-kor
- Dáka 11 órakor
- Kórház kápolna 16.30-kor
2. A hétköznapi szentmisék
- a Szent Anna templomban:
hétfőn, kedden és szerdán reggel 7 órakor,
csütörtökön első csütörtök reggel 7 órakor és 17.30-kor
pénteken és szombaton 17.30-kor lesz. - A Szent József templomban:
hétfőtől szombatig szerda kivételével 16 órakor.
3. Nagyböjti lelkigyakorlatunk
a Szent Anna templomban
csütörtökön, pénteken és szombaton 17.30-kor.
Gyóntatás 16.30-tól.
A lelkigyakorlatos szentbeszédeket Bakos Raffael karmelita szerzetes tartja.
4. Hétfőn a KALÁSZ összejövetele
a plébánián 17 órakor.
5. Plébániánk képviselőtestülete gyűlést tart
kedden 18 órakor a plébánián.
6. Csütörtökön szentségimádás.
Aki legalább fél órát tud vállalni, legyen
szíves feliratkozni!
7. Pénteken a keresztutat
- a Szent József templomban 15.15-kor,
- a Szent Anna templomban 17 órakor
az Énekkar és a Kolping Család vezetésével tartjuk.
8. Jövő vasárnap szolgáltatjuk ki a betegek kenetét
a Szent Anna és a Szent József templomban a szentmise keretében.
Az részesülhet a betegek kenetében,
aki betegség vagy öregség miatt veszélyben érzi az életét.
A betegek kenetét a kegyelem állapotában vehetjük, mint a szentáldozást.
Végezzük el előtte a húsvéti szentgyónásunkat!
A lelkigyakorlatos napok erre jó alkalmat adnak.
9. A Szent József templom búcsúja
március 17-én 10.30-kor lesz.
Aki a lelki adoptáció fogadalomtételét vállalják,
ezen a szentmisén legyenek szívesek jelentkezni!
Nagyböjt 2. vasárnapja, február 25.
1. Szentmisék:
- Szent Anna templomban 9 órakor.
- Szent József kápolnában 10.30 órakor
- Dáka 11 órakor
- Kórház kápolna 16.30 órakor
2. A hétköznapi szentmisék
- a Szent Anna templomban:
hétfőtől csütörtökig reggel 7 órakor,
pénteken első péntek, reggel 7 és este 17.30 órakor,
szombaton 17.30 órakor. - A Szent József templomban:
hétfőtől szombatig, szerda kivételével, 16 órakor.
3. Ma perselygyűjtés a Katolikus iskolák javára.
4. Pénteken a keresztutat
- a Szent József templomban 15.15 órakor,
- a Szent Anna templomban 17 órakor
hittanosaink és szüleik vezetésével tartjuk.
5. Nagyböjti lelkigyakorlat
a Szent Anna templomban március 7-én, 8-án és 9-én lesz.
Bakos Raffael karmelita szerzetes vezeti lelkigyakorlatunkat.
Nagyböjt 1. vasárnapja február 18.
1. Szentmisék:
- Kéttornyúlak 8 órakor
- Szent Anna templomban 9 órakor.
- Szent József kápolnában 10.30 órakor
- Dáka 11 órakor
- Öreghegy 11.30 órakor
- Kórház kápolna 16.30 órakor
2. A hétköznapi szentmisék
- a Szent Anna templomban:
hétfőtől péntekig reggel 7 órakor,
szombaton 17.30 órakor lesz. - A Szent József templomban:
hétfőtől szombatig, szerda kivételével 16 órakor.
3. Pénteken a keresztutat
- a Szent József templomban 15.15 órakor ,
- a Szent Anna templomban Kurzillisták
és a Kamilliánus Család vezetésével 17 órakor tartjuk.
4. A pénteki napokat hústilalommal kell megtartani
Nagyböjt péntekein.
5. Mits Ferencné Olga néni temetése
csütörtökön 13 órakor lesz az Alsóvárosi temetőben.
Előtte 12 órakor lesz engesztelő szentmise
a Szent Anna templomban.
6. A hétvégi szentmiséken hamvazás lesz
azok számára, akik Hamvazószerdán nem részesültek hamvazásban.
7. Perselygyűjtés lesz a Katolikus iskolák javára
jövő vasárnap, február 25-én.
Évközi 6. vasárnap február 11.
1. Szentmisék:
- Szent Anna templomban 9 órakor.
A megújult képviselőtestület eskütétele. - Szent József kápolnában 10.30 órakor
- Dáka 11 órakor
- Kórház kápolna 16.30 órakor
2. A hétköznapi szentmisék
- a Szent Anna templomban:
hétfőn, csütörtökön és pénteken reggel 7 órakor,
kedden, szerdán és szombaton 17.30 órakor lesz. - A Szent József templomban:
hétfőtől szombatig csütörtök kivételével 16 órakor.
3. Kedden, február 13-án a fatimai engesztelő napon
a Szent Anna templomban 17.30 órakor lesz a szentmise.
Előtte 17 órakor rózsafüzér.
4. Hamvazószerdán
- a Szent Anna templomban 17.30 órakor
- a Szent József templomban 16 órakor lesz a szentmise.
Hamvazószerda szigorú böjti nap.
Aki betöltötte a 18. évét, és a 60. évét még nem kezdte meg, ezen a
napon háromszor étkezhet, és ezek közül egyszer lakhat jól.
14 éves kortól életünk végéig ezen a napon hústilalmat tartunk.
A nagyböjt valamennyi pénteki napja hústilalmi nap.
5. Plébániánk képviselőtestülete rendes évi gyűlését
kedden, 18.30 órakor tartja a plébánián.
A gyűlés tárgya a 2023. évi számadás elfogadása,
és a 2024. évi költségvetés megalkotása.
6. Pénteken a keresztutat
- a Szent József kápolnában 15.15 órakor,
- a Szent Anna templomban pedig a KALÁSZ közösség vezetésével
17 órakor tartjuk.
7. A hétvégi miséken is tartunk hamvazást.
Évközi 5. vasárnap február 4.
1. Szentmisék:
- Kéttornyúlak 8 órakor
- Szent Anna templomban 9 órakor
- Szent József kápolnában 10.30 órakor
- Dáka 11 órakor
2. A hétköznapi szentmisék
- a Szent Anna templomban:
hétfőtől péntekig reggel 7 órakor,
szombaton 17.30 órakor lesz. - A Szent József templomban:
hétfőtől szombatig, szerda kivételével 16 órakor.
3. A KALÁSZ összejövetele
hétfőn 17 órakor a plébánián.
4. A megújított egyházközségi képviselő-testület alakuló ülése
kedden 18 órakor a plébánián.
5. A megújított képviselő-testület tagjainak eskütétele
jövő vasárnap 9 órakor a Szent Anna templomban.
6. Jövő vasárnap a Betegek világnapja.
A felújított, kifestett kórház kápolnában
megkezdjük a rendszeres vasárnapi szentmiséket
a korábban megszokott időpontban, 16.30 órakor.
Évközi 4. vasárnap január 28.
Leprások világnapja
1. Szentmisék:
- Szent Anna templomban 9 órakor
- Szent József kápolnában 10.30 órakor
- Dáka 11 órakor.
2. A hétköznapi szentmisék
- a Szent Anna templomban:
-hétfőn, kedden és szerdán reggel 7 órakor
-csütörtökön reggel 7 és este 17.30 órakor
-pénteken, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén
délelőtt 10 és 17.30 órakor
-szombaton 17.30 órakor lesz. - A Szent József templomban:
hétfőtől szombatig -szerda kivételével- 16 órakor.
3. Csütörtökön egész napos szentségimádás.
Aki legalább fél órát vállalni tud, legyen szíves feliratkozni!
4. Szombaton a rózsafüzért imádkozzuk
az esti mise előtt 17 órakor a Szent Anna templomban.
5. Ma van a Leprások világnapja.
Magyarország 50 éve kapcsolódott be a Lepramisszió munkájába.
A ládaperselybe dobjuk erre a célra adományainkat!
6. Szombaton és vasárnap is lesz Balázs áldás.
Évközi 3. vasárnap, január 21.
1. Szentmisék:
- Kéttornyúlak 8 órakor
- Szent Anna templomban 9 órakor.
- Szent József kápolnában 10.30 órakor
- Dáka 11 órakor
- Öreghegy 11.30 órakor
2. A hétköznapi szentmisék
- a Szent Anna templomban:
hétfőtől péntekig reggel 7 órakor,
szombaton 17.30 órakor lesz. - A Szent József templomban:
hétfőtől szombatig szerda kivételével 16 órakor.
3. A keresztények egységének imahete
január 21-28-ig.
Városunkban két alkalommal lesz közös imádság:
- január 23-án kedden a Református Ótemplomban,
- január 26-án a pénteken a Szent Anna templomban.
Mindkét alkalommal 17 órakor kezdődik a közös imádság.
A református templomban Salgó Ferenc atya,
a Szent Anna templomban Polgárdy Sándor esperes hirdeti az igét.
Pénteken a közös ima után szeretetvendégség lesz.
Szeretettel hívjuk a Kedves Híveket a közös imákra és az agapéra!
Évközi 2. vasárnap január, 14.
1. Szentmisék:
- Szent Anna templomban 09.00 órakor.
- Szent József kápolnában 10.30 órakor
- Dáka 11.00 órakor
2. A hétköznapi szentmisék
- a Szent Anna templomban:
hétfőtől péntekig reggel 7 órakor,
szombaton 17.30 órakor lesz. - a Szent József templomban:
hétfőtől szombatig szerda kivételével 16 órakor.
3. Az ökumenikus imahét,
a keresztények egységéért végzett alkalmak:
- január 23-án a Református Ótemplomban,
- január 26-án a Szent Anna templomban lesznek.
Mindkét alkalommal 17 órakor kezdődik a közös ima.
Szeretetvendégség a Szent Anna templom nagyhittantermében lesz
január 26-án, a közös ima után.
4. Katolikus bál
január 20-án, szombaton lesz
a Szent István Katolikus Iskola aulájában.
5. Isten igéjének vasárnapja
jövő vasárnap, január 21-én lesz.
Urunk megkeresztelkedése, január 7.
1. Szentmisék:
- Kéttornyúlak 8 órakor
- Szent Anna templomban 9 órakor.
- Szent József kápolnában 10.30 órakor
- Dáka 11 órakor
2. A hétköznapi szentmisék
- Szent Anna templomban:
hétfőtől péntekig reggel 7 órakor,
szombaton 17.30 órakor lesz. - Szent József templomban:
hétfőtől szombatig szerda kivételével 16 órakor.
3. A KALÁSZ összejövetele
hétfőn 17 órakor a plébánián.
4. Az egyházközség képviselőtestülete gyűlést tart
kedden, 18 órakor a plébánián.
5. Szombaton, január 13-án a fatimai napon
a Szent Anna templomban
17 órakor imádkozzuk a rózsafüzért, és a 17.30 órai szentmise után
körmenetet tartunk a templomban a fatimai kegyszoborral.
6. Szentelt vizet vihetünk otthonainkba.
Szent Család vasárnapja, december 31
1. Szentmisék:
- Szent Anna templomban 9 órakor.
- Szent József kápolnában 10 órakor
- Dáka 11.00 órakor
- Szent Anna templom az év végi beszámolóval és hálaadással 17.30
2. Hétfőn, január 1., Új év szentmisék
- Szent Anna templomban 9 órakor
- Szent József templomban 10.30 órakor
- Dáka 11 órakor
3. A hétköznapi szentmisék:
- Szent Anna templomban:
kedden és szerdán reggel 7 órakor,
csütörtökön és pénteken reggel 7 és este 17.30 órakor,
szombaton délelőtt 9 és este 17.30 órakor lesz. - Szent József templomban:
kedden, csütörtökön és pénteken 16.00 órakor.
4. Csütörtökön első csütörtök, szentségimádás.
5. Szombaton Vízkereszt,
a napkeleti bölcsek látogatása, parancsolt ünnep,
a szentmisén kötelező a részvétel. Vízszentelés.
A Szent Anna templomban reggel 7 és este 17.30 órakor,
a Szent József templomban 16 órakor lesznek a szentmisék.
6. Szent Család ünnepén
a szentmisék végén megáldjuk a családokat
külön, külön.
Advent 4. vasárnapja, december 24.
1. Szentmisék december 24-én:
- Szent Anna templomban 9 órakor
- Szent József templomban 10.30 órakor
- Szent Anna templomban 16.00 órakor
- Öreghegyi kápolnában 20 órakor
- Dákán 21 órakor
- Szent József templomban 22 órakor
- Szent Anna templomban 24 órakor
2. December 25-én:
- Kéttornyúlakon 8 órakor
- Szent Anna templomban 9 órakor
- Szent József templomban 10.30 órakor
- Dákán 11 órakor
3. December 26-án:
- Szent Anna templomban 9 órakor
- Szent József kápolnában 10.30 órakor.
4. Hittanosaink karácsonyi műsorai:
- Szent Anna templomban 24-én 16 órakor
- Szent József templomban 25-én 10.30 órakor
5. Hétköznapi szentmisék:
- Szent Anna templomban
szerdától péntekig minden reggel 7 órakor
szombaton 17.30 órakor - Szent József templomban
csütörtöktől szombatig, 16 órakor, szerdán nem lesz szentmise.
6. December 31-én Szent Család vasárnapján a szentmisék:
Szent Anna templomban délelőtt 9 órakor és este a hálaadó szentmise
a szilveszteri beszámolóval 17.30 órakor.
Szent József templomban 10.30 órakor
Dákán 11 órakor
7. December 31-én Szent Család vasárnapján
a délelőtti szentmiséken megáldjuk a családokat.
Lehetőleg ugyanarra a szentmisére jöjjenek a család tagjai!
Minden család külön áldásban részesül.
Advent 3. vasárnapja, december 17.
1. Szentmisék:
- Kéttornyúlak 08:00 órakor
- Szent Anna templomban 09:00 órakor
- Szent József kápolnában 10.30 órakor
- Dáka 11:00 órakor
- Öreghegyi kápolna 11:30 órakor
2. Hétköznapi szentmisék:
- Szent Anna templomban
hétfőtől szombatig minden reggel 6:30 órakor hajnali mise
szombaton 17:30 órakor is lesz mise - Szent József templomban hétfőtől szombatig, szerda kivételével 16 órakor
3. Jövő vasárnap, december 24-én
a következő miserend lesz templomainkban:
- Szent Anna templomban 9 órakor
- Szent József templomban 10:30 órakor
- Szent Anna templomban 16:00 órakor
- Öreghegyi kápolnában 20:00 órakor
- Dákán 21:00 órakor
- Szent József templomban 22:00 órakor
- Szent Anna templomban 24:00 órakor
4. December 25-én:
- Kéttornyúlakon 08:00 órakor
- Szent Anna templomban 9:00 órakor
- Szent József templomban 10:30 órakor
- Dákán 11:00 órakor
5. December 26-án:
- Szent Anna templomban 9:00 órakor
- Szent József kápolnában 10:30 órakor.
6. Hittanosaink karácsonyi műsorai:
- Szent Anna templomban 24-én 16:00 órakor
- Szent József templomban 25-én 10:30 órakor
7. Gyónási lehetőségek
szentmisék előtt hétköznapokon negyed órával, ünnepnapokon fél órával.
Advent 2. vasárnapja, december 10.
1. Szentmisék:
- Szent Anna templomban 09.00 órakor
- Szent József kápolnában 10.30 órakor
- Dáka 11.00 órakor
2. A Szent Anna Római Katolikus óvodások adventi műsora
december 10-én 9 órakor a Szent Anna templomban.
3. Hétköznapi szentmisék:
- Szent Anna templomban
hétfőtől szombatig minden reggel 6.30 órakor hajnali mise
szerdán, csütörtökön, pénteken és szombaton 17.30 órakor is lesz mise - Szent József templomban
hétfőtől szombatig, szerda kivételével 16 órakor
4. Adventi lelkigyakorlatunk
e héten szerdán, csütörtökön és pénteken,
december 13- 14- 15-én 17.30 órakor lesz. A szentbeszédeket Dióssy Iván
vaszari plébános atya tartja. Gyóntatás mindhárom nap 16.30 órától.
5. Szerdán, 13-án a fatimai engesztelő napon
17 órakor imádkozzuk a rózsafüzért,
és az esti mise után körmenetet tartunk a fatimai
kegyszoborral a Szent Anna templomban.
6. A városi óvodák nagycsoportosainak karácsonyi hangversenye lesz
a Szent Anna templomban szombaton, december 16-án 16 órakor.
7. Templomainkban tartós élelmiszer adományokat gyűjtünk
a szegények karácsonyi megajándékozására.
Bizalommal kérjük híveink áldozatkészségét!
8. Karácsonyi szentáldozásra szívesen keressük fel otthonaikban
azokat a beteg híveinket, akik nem tudnak már templomba eljönni.
Kérjük jelezzék ezt a szándékukat plébániánk felé, hogy a látogatás időpontját
egyeztetni tudjuk!
Advent 1. vasárnapja, december 03.
1. Szentmisék:
- Kéttornyúlak 08.00 órakor
- Szent Anna templomban 09.00 órakor
- Szent József kápolnában 10.30 órakor
- Dáka 11.00 órakor
2. Hétköznapi szentmisék:
- Szent Anna templomban
minden hétköznap reggel 6.30 órakor hajnali mise, szombaton is
csütörtökön, pénteken és szombaton 17.30 órakor is - Szent József templomban
hétfőtől szombatig, szerda kivételével 16.00 órakor
3. Csütörtökön első csütörtök,
egész napos szentségimádás lesz.
Aki legalább fél órát tud vállalni, legyen szíves feliratkozni!
4. Hétfőn a KALÁSZ összejövetele
a plébánián 17 órakor.
5. A egyházközség képviselőtestületének gyűlése
a plébánián kedden 18 órakor lesz.
6. Pénteken, december 8-án Szeplőtelen fogantatás ünnepe.
A Szent Anna templomban reggel 6.30 órakor és 17.30 órakor,
a Szent József templomban 16.00 órakor lesz a szentmise.
7. Szent Anna Római Katolikus óvodások adventi műsora
jövő vasárnap, december 10-én a Szent Anna templomban 9.00 órakor.
8. A bérmálkozók befogadási szentmiséje
két hét múlva, december 17-én a Szent Anna templomban délelőtt 9.00 órakor.
9. Adventi lelkigyakorlatunk
a Szent Anna templomban december 13-án, 14-én és 15-én lesz.
Dióssy Iván vaszari plébános atya vezeti.
Szentmise mindhárom nap 17:30 órakor, előtte gyóntatás 16.30 órától.
Krisztus Király ünnepe, november 26.
1. Szentmisék:
- Szent Anna templomban 09.00 órakor
- Szent József kápolnában 10.30 órakor
- Dáka 11.00 órakor.
2. Hétköznapi szentmisék:
- Szent Anna templomban
hétfőtől csütörtökig reggel 7 órakor,
pénteken reggel 7 és este 17.30 órakor,
szombaton 17.30 órakor - Szent József templomban
hétfőtől szombatig, szerda kivételével, 16 órakor.
3. Szombaton első szombat,
a szentmise előtt 17 órakor imádkozzuk a rózsafüzért,
a szentmisét pedig a Mária Rádió önkénteseiért, jótevőiért
és hallgatóiért ajánljuk fel.
4. A múlt vasárnapi perselygyűjtés 114.000- Ft volt,
melyet a Magyar Katolikus Karitász támogatására elküldtünk.
Köszönjük az adományokat!
5. Jövő vasárnap advent 1. vasárnapja,
az új egyházi év kezdete.
6. Adventi lelkigyakorlatunk
a Szent Anna templomban december 13-án, 14-én, és 15-én lesz.
Dióssy Iván vaszari plébános atya vezeti.
33. évközi vasárnap, november 19.
A szegények világnapja
1. Szentmisék:
- Kéttornyúlak 08.00 órakor
- Szent Anna templomban 09.00 órakor
- Szent József kápolnában 10.30 órakor
- Dáka 11.00 órakor
- Öreghegy 11.30 órakor
2. Mai perselyadományainkat
a Magyar Katolikus Karitász javára adjuk.
3. Ma van a szegények világnapja.
Imádkozzunk a szegényekért, és tőlünk
telhetően segítsük őket!
4. Hétköznapi szentmisék:
- Szent Anna templomban
hétfőtől péntekig reggel 7 órakor
szombaton 17.30 órakor. - Szent József templomban
hétfőtől szombatig, szerda kivételével 16 órakor
5. Jövő vasárnap Krisztus Király ünnepe,
az egyházi év utolsó vasárnapja.
6. Kedden szívinfarktusban elhunyt Holczinger Sándorné Terike,
aki hosszú időn keresztül szolgálta plébániánk híveit. Lelki üdvéért kedden,
21-én a Szent Anna templomban 12.45 órakor ajánlunk fel szentmisét.
Utána 14 órakor lesz a temetése a Kálvária temetőben.
Nagy odaadással és hozzáértéssel ékesítette plébánia templomunkat
több évtizeden keresztül. Imádkozzunk lelki üdvösségéért!
32. évközi vasárnap, november 12.
1. Szentmisék:
- Szent Anna templomban 09.00 órakor
- Szent József kápolnában 10.30 órakor
- Dáka 11.00 órakor
2. Hétköznapi szentmisék:
- Szent Anna templomban
keddtől péntekig reggel 7 órakor
hétfőn és szombaton 17.30 órakor. - Szent József templomban
hétfőtől szombatig, szerda kivételével 16 órakor
3. Hétfőn a fatimai engesztelő napon
a Szent Anna templomban a szentmise
17.30 órakor, előtte rózsafüzér 17 órakor.
A szentmisét követően körmenetet tartunk a fatimai kegyszoborral a
templomban.
31. évközi vasárnap, november 05.
1. Szentmisék:
- Kéttornyúlak 08.00 órakor Szent Imre herceg búcsúmise
- Szent Anna templomban 09.00 órakor
- Szent József kápolnában 10.30 órakor
- Dáka 11.00 órakor
2. Hétköznapi szentmisék:
- Szent Anna templomban
hétfőtől péntekig reggel 7 órakor
szombaton 17:30 órakor. - Szent József templomban
hétfőtől szombatig, szerda kivételével 16 órakor
3. A KALÁSZ
összejövetele hétfőn lesz a plébánián.
4. Az egyházközség képviselőtestülete
kedden 18 órakor tartja a gyűlését.
30. évközi vasárnap október 29.
1. Szentmisék:
- Szent Anna templomban 09.00 órakor
- Szent József kápolnában 10.30 órakor
Dáka 11.00 órakor
2. Hétköznapi szentmisék:
- Szent Anna templomban:
hétfőn és kedden reggel 7 órakor
szerdán, Mindenszentek ünnepén délelőtt 9 és 17.30 órakor halottak
esti ájtatossággal.
Csütörtökön és pénteken reggel 7 és 17.30 órakor.
Szombaton 17.30 órakor. - Szent József templomban:
hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 16 órakor
szerdán, Mindenszentek ünnepén 10.30 órakor.
Csütörtökön nem lesz mise.
3. Mindenszentek parancsolt ünnep,
a szentmisén való részvétel kötelező.
4. Csütörtökön halottak napján,
első csütörtök, szentségimádási napunk.
Akik legalább fél órát tudnak vállalni, legyenek szívesek feliratkozni!
5. Szombaton első szombat
a Szent Anna templomban a szentmise előtt
17 órakor imádkozzuk a rózsafüzért.
6. Az októberi rózsafüzért
vasárnap, hétfőn és kedden a Szent Anna templomban 17 órakor,
a Szent József templomban hétfőn és kedden 15.30 órakor
imádkozzuk.
7. Csak a tisztítótűzben szenvedő lelkek javára fordítható teljes búcsút
nyerhet az a hívő, aki november 1-8-ig áhitatos lélekkel temetőt látogat,
s legalább lélekben imádkozik az elhunytakért (mind a 8 napon elnyerhető),
valamint aki halottak napján, november 2-án templomot vagy kápolnát
látogat s egy miatyánkot és egy hiszekegyet elimádkozik. Természetesen a
teljes búcsú elnyerésének feltétele a szentáldozáshoz járulás, és a Szentatya
szándékára 1 Miatyánk és 1 Hiszekegy és 1 Dicsőség az Atyának kezdetű
imádságok elvégzése.
8. Gyónási lehetőség van
a szentmisék előtt fél órával
9. A Kéttornyúlaki Szent Imre templom búcsúmiséje
jövő vasárnap, november 5-én lesz reggel 8 órakor.
Szeretettel hívjuk a híveket, kérve
Szent Imre égi közbenjárását ifjúságunkért!
29. évközi vasárnap október 22.
1. Szentmisék:
- Szent Anna templomban 09.00 órakor
- Szent József kápolnában 10.30 órakor
- Dáka 11.00 órakor
2. Hétköznapi szentmisék:
- Szent Anna templomban
hétfőn délelőtt 9 órakor hazánkért
keddtől péntekig reggel 7 órakor
szombaton 18.30 órakor. - Szent József templomban
hétfőtől szombatig, szerda kivételével 17 órakor.
3. Az októberi rózsafüzéres litániákat
- a Szent Anna templomban minden
este 17.45 órakor, - a Szent József templomban pedig
hétfőtől szombatig 16.30 órakor tartjuk.
4. A mai perselyadományokat a missziók javára adjuk.
28. évközi vasárnap, október 15.
1. Szentmisék:
- Kéttornyúlak 08.00 órakor
- Szent Anna templomban 09.00 órakor
- Szent József kápolnában 10.30 órakor
- Dáka 11.00 órakor
- Öreghegyi kápolna 11.30 órakor (búcsúmise)
2. Hétköznapi szentmisék:
- Szent Anna templomban
hétfőtől péntekig reggel 7 órakor,
szombaton 18.30 órakor. - Szent József templomban
hétfőtől szombatig, szerda kivételével 17 órakor.
3. Az októberi rózsafüzéres litániákat
- a Szent Anna templomban minden este 17:45 órakor,
- a Szent József templomban pedig hétfőtől szombatig 16:30 órakor tartjuk.
4. Jövő vasárnap, október 22-én a missziók vasárnapja.
Országos perselygyűjtés lesz a missziók javára.
27. évközi vasárnap, október 08.
Szűz Mária Magyarok Nagyasszonya
Magyarország Főpatrónája
1. Szentmisék:
- Szent Anna templom 09.00 órakor
- Szent József kápolna 10.30 órakor
- Dáka 11.00 órakor
2. Hétköznapi szentmisék:
- Szent Anna templomban
hétfőtől csütörtökig reggel 7 órakor,
pénteken és szombaton 18.30 órakor. - Szent József templomban
hétfőtől szombatig, szerda kivételével 17 órakor.
3. Pénteken, október 13-án a fatimai engesztelő napon
a Szent Anna templomban 18.30 órakor lesz a szentmise.
4. Az októberi rózsafüzéres litániákat
- a Szent Anna templomban minden este 17.45 órakor,
- a Szent József templomban hétfőtől szombatig 16.30 órakor tartjuk.
5. Pénteken a Szeretetláng rendezvény
a Nagytemplomban.
Részletes program a hirdetőtáblán elhelyezett plakáton olvasható.
6. Az Öreghegyi kápolna búcsú miséjét
jövő vasárnap, október 15-én 11.30 órakor tartjuk.
26. évközi vasárnap, október 01.
1. Szentmisék:
- Kéttornyúlak 08.00 órakor
- Szent Anna templomban 09.00 órakor
- Szent József kápolnában 10.30 órakor
- Dáka 11.00 órakor
2. Hétköznapi szentmisék:
- Szent Anna templomban
hétfőn, kedden és szerdán reggel 7 órakor,
csütörtökön és pénteken reggel 7 és este 18:30 órakor,
szombaton 18.30 órakor. - Szent József templomban
hétfőtől szombatig, szerda kivételével 17 órakor.
3. Az októberi rózsafüzéres litániákat
- a Szent Anna templomban minden este 17.45 órakor,
- a Szent József templomban hétfőtől szombatig 16.30 órakor tartjuk.
4. A KALÁSZ
hétfőn 17 órakor összejövetelt tart a plébánián.
5. Egyházközségünk képviselő testülete
kedden 18:30 órakor gyűlést tarta plébánián.
6. Szerdán szülőértekezletet tartunk
a Szent Anna templomban 17 órakor.
Valamennyi hittanosunk szüleit vagy képviselőjét szeretettel várjuk.
A hitoktatás csak akkor lehet eredményes, ha a kedves szülők is mind
jobban együtt működnek. Ezt szeretnénk erősíteni.
7. Csütörtökön egész napos szentségimádást tartunk
a Szent Anna templomban.
Aki legalább fél órát tud vállalni, legyen szíves feliratkozni!
8. Gyónási lehetőség van
szentmisék előtt fél órával a templomainkban.
9. A Mária Rádió önkénteseiért, jótevőiért és hallgatóiért
ajánljuk fel szombaton a Szent Anna templomban az esti misét.
25. évközi vasárnap, szeptember 24.
1. Szentmisék:
- Szent Anna templomban 09.00 órakor
- Szent József kápolnában 10.30 órakor
- Dáka 11.00 órakor
2. Hétköznapi szentmisék:
- Szent Anna templomban
hétfőtől péntekig reggel 7 órakor,
szombaton 18.30 órakor. - Szent József templomban
hétfőtől szombatig, szerda kivételével 17 órakor.
3. Az Értesítő idei 3. számában tévesen jelent meg a Szent Anna Plébánia
számlaszáma.
A helyes számlaszám:
11665005-08019800-65000007
4. Jövő hétvégén lesz Veszprémben KATTÁRS rendezvénysorozat
szeptember 28-tól október 1-ig, csütörtöktől vasárnapig.
A veszprémi érsekség honlapján tájékozódhatunk a gazdag kínálatról.
Törekedjünk lehetőségeinkhez mérten bekapcsolódni!
5. Jövő vasárnap, október 1-jén megkezdődnek az októberi rózsafüzéres
litániák.
- A Szent Anna templomban októberben minden este 17.45 órakor
tartjuk. - A Szent József templomban pedig 16.30 órakor hétfőtől szombatig
lesznek a litániák.
24. évközi vasárnap, szeptember 17.
1. Szentmisék:
- Kéttornyúlak 08.00 órakor
- Szent Anna templomban 09.00 órakor
- Szent József kápolnában 10.30 órakor
- Öreghegy: 11.30 órakor
- Dáka: 15.00 órakor (búcsú mise).
2. A dákai templom búcsú miséje
és a felújított templom megáldása 15 órakor lesz.
Az ünnepi szentmisét és a templom megáldását
Dr. Udvardy György érsek atya végzi.
3. Hétköznapi szentmisék:
- Szent Anna templomban
hétfőtől péntekig reggel 7 órakor,
szombaton 18.30 órakor. - Szent József templomban
hétfőtől szombatig, szerda kivételével 17 órakor.
4. A KALÁSZ közösség
az idén ünnepli megalakulásának 30. évfordulóját.
A hálaadó szentmisét szombaton, 23-án délelőtt 10.30 órakor
a Szent József templomban tartják.
A szentmisére szeretettel várnak minden hívő testvért.
23. évközi vasárnap, szeptember 10.
1. Szentmisék:
- Szent Anna templomban 09.00 órakor
- Szent József kápolnában 10.30 órakor
- Dáka 11.00 órakor
2. Hittanosaink tanévnyitó szentmiséje
szeptember 10-én vasárnap, a 9 órai szentmisén lesz.
A szentmise végén lesz a felújított plébániaépület megáldása.
3. Hétköznapi szentmisék:
- Szent Anna templomban
hétfőn, kedden, csütörtökön és pénteken reggel 7 órakor,
szerdán és szombaton 18.30 órakor. - Szent József templomban
hétfőtől szombatig, szerda kivételével 17 órakor.
4. Szent Anna Római Katolikus Óvoda évnyitó szentmiséje
13-án szerdán, délelőtt 10 órakor lesz a Szent Anna templomban.
Szeretettel hívjuk a szülőket, nagyszülőket és rokonokat is!
5. Rózsafüzért imádkozunk
13-án szerdán a Szent Anna templomban az esti mise előtt, 18 órakor.
A szentmise után körmenetet tartunk a fatimai kegyszoborral.
6. A dákai templom búcsúját
jövő vasárnap, szeptember 17-én, 15 órakor tartjuk
Az ünnepi szentmisét Dr. Udvardy György érsek atya mutatja be,
és megáldja a felújított dákai templomot. Szeretettel hívjuk a kedves híveket!
22. évközi vasárnap, szeptember 03.
1. Szentmisék:
- Kéttornyúlak 08.00 órakor
- Szent Anna templomban 09.00 órakor
- Szent József kápolnában 10.30 órakor
- Dáka 11.00 órakor
2. Hétköznapi szentmisék:
- Szent Anna templomban
hétfőn, kedden, szerdán és pénteken reggel 7 órakor,
csütörtökön reggel 7 és 18.30 órakor,
szombaton 18.30 órakor. - Szent József templomban
hétfőtől szombatig, szerda kivételével 17 órakor.
3. Egyházközségünk képviselőtestülete gyűlést tart
kedden 18.30 órakor a plébánián. Szeretettel várjuk a testület tagjait!
4. Csütörtökön első csütörtök lesz.
Egész nap szentségimádást tartunk.
Aki legalább fél órát tud vállalni, legyen szíves feliratkozni!
5. Hittanosaink tanévnyitó szentmiséjét
jövő vasárnap tartjuk 9 órakor.
A szentmisét követően lesz a felújított plébánia épület megáldása.
21. évközi vasárnap, augusztus 27.
1. Szentmisék:
- Szent Anna templomban 09.00 órakor
- Szent József kápolnában 10.30 órakor
- Dáka 11.00 órakor
2. Hétköznapi szentmisék:
- Szent Anna templomban
hétfőtől csütörtökig reggel 7 órakor,
pénteken reggel 7 és 18.30 órakor,
szombaton 18.30 órakor. - Szent József templomban
hétfőtől szombatig, szerda kivételével 17 órakor.
3. A héten első péntek lesz,
gyónási lehetőség a szentmisék előtt fél órával.
4. Első szombat lesz,
a Szent Anna templomban a szentmise előtt 18 órakor
imádkozzuk a rózsafüzért, és a szentmisét a Mária Rádió önkénteseiért
és jótevőiért ajánljuk fel.
5. Hittanosaink tanévnyitó szentmiséje
szeptember 10-én 9 órakor lesz a Szent Anna templomban.
6. A külsőleg felújított plébánia megáldása
szeptember 10-én lesz a szentmisét követően.
Köszönjük a felújításhoz nyújtott adományokat!
Kérjük a további támogatást!
20. évközi vasárnap, augusztus 20.
1. Szentmisék:
- Kéttornyúlak 08.00 órakor
- Szent Anna templomban 09.00 órakor
- Szent József kápolnában 10.30 órakor
- Dáka 11.00 órakor
- Öreghegyi kápolna 11.30 órakor
2. Hétköznapi szentmisék:
- Szent Anna templomban
hétfőtől péntekig reggel 7 órakor,
szombaton 18.30 órakor. - Szent József templomban
hétfőtől szombatig, szerda kivételével 17 órakor.
3. Bali Tibor atya temetése
kedden lesz Külsővaton.
A szentmise 10 órakor a külsővati templomban és utána a temetés a helybeli temetőben.
Tibor atya templomainkban is sokszor tartott nagyböjti
és adventi lelkigyakorlatos miséket, szentbeszédeket.
Imádkozzunk lelkiüdvéért!
4. A felújított plébániánk megáldása
szeptember 10-én, vasárnap lesz a 9 órai tanévnyitó szentmisével.
Köszönjük az eddigi adományokat, és kérjük a további adományokat
a szokott módon: személyesen a plébánián a hivatalos órákban, csekken
vagy utalással a plébánia folyószámlájára!
19. évközi vasárnap, augusztus 13.
1. Szentmisék:
- Szent Anna templomban 09.00 órakor
- Szent József kápolnában 10.30 órakor
- Dáka 11.00 órakor
2. Augusztus 13-án vasárnap, a fatimai engesztelő napon
a Szent Anna templomban a rózsafüzért a szentmise előtt fél 9 órakor végezzük.
A szentmise után pedig körmenetet tartunk a templomban
a fatimai kegyszoborral.
3. Hétköznapi szentmisék:
- Szent Anna templomban
hétfőn, szerdán, csütörtökön és pénteken reggel 7 órakor,
kedden, Nagyboldogasszony ünnepén reggel 7 és este 18.30 órakor,
szombaton 18.30 órakor. - Szent József templomban
hétfőtől szombatig, szerda kivételével 17 órakor.
4. Kedden, Nagyboldogasszony ünnepén
a Szűzanya testi-lelki mennybevitelét ünnepeljük.
Parancsolt ünnep, a szentmisén való részvétel kötelező!
- A Szent Anna templomban reggel 7 és este 18.30 órakor,
- A Szent József templomban 17 órakor lesznek a szentmisék.
5. Nagyboldogasszony ünnepén
a Bencés templomban délelőtt 10 órakor lesz a búcsú mise.
18. évközi vasárnap
Urunk színeváltozásának ünnepe, augusztus 06.
1. Szentmisék:
- Kéttornyúlak 08.00 órakor
- Szent Anna templomban 09.00 órakor
- Szent József kápolnában 10.30 órakor
- Dáka 11.00 órakor
2. Hétköznapi szentmisék:
- Szent Anna templomban
hétfőtől péntekig reggel 7 órakor,
szombaton 18.30 órakor. - Szent József templomban
hétfőtől szombatig, szerda kivételével 17 órakor.
3. 1Úton zarándoknap az idén augusztus 12-én, szombaton lesz.
Gyalogos zarándoklat Mihályházától a pápai Szent Anna templomig a fiatalokért.
Gyülekező a mihályházi katolikus templomnál 13 órakor.
Útvonal:
Mihályháza- Borsosgyőr- Pápa Szent Anna templom.
Záró szentmise 18.30 órakor a Szent Anna templomban.
Bővebb információ a hirdetőtáblán olvasható.
További információ Kemény Éva szervezőtől: 36/20/956-8898 telefonon.
A záró szentmisét Szabó Zoltán káplán atya mutatja be.
17. évközi vasárnap július 30.
1. Szentmisék:
- Szent Anna templomban 09.00 órakor Szent Anna búcsú mise,
- Szent József kápolnában 10.30 órakor.
2. A mai napon, július 30-án tartjuk a Szent Anna templom búcsúját.
- 29-én, az előesti szentmise 18.30 órakor a nagyszülőkért.
- 30-án, vasárnap a 9 órai búcsú misét Kerekes Károly Hubert
bencés szerzetes tanár mutatja be. Ezen a szentmisén lesz a jubiláló házaspárok
megáldása, akik az idén öttel osztható házassági évfordulót ünnepelnek. - 18 órakor a Szent Anna templomban a Szent Anna litániát végezzük.
- 18:45 órakor hangverseny.
A Szent József templomban 30-án is a szokott időben,
10.30 órakor lesz szentmise.
3. Hétköznapi szentmisék:
- Szent Anna templomban
hétfőn, kedden és szerdán reggel 7 órakor,
csütörtökön és pénteken (Elsőpéntek!) reggel 7 és este 18.30 órakor.
szombaton 18.30 órakor. - Szent József templomban
hétfőtől szombatig, szerda kivételével 17 órakor.
4. Egyházközségünk képviselőtestülete gyűlést tart
kedden, 19 órakor a plébánián. Szeretettel hívom a testület tagjait.
5. Csütörtökön szentségimádás lesz a Szent Anna templomban
a reggeli misétől az esti mise kezdetéig.
Nagyon kérem, hogy akik legalább fél órát tudnak vállalni,
legyenek szívesek feliratkozni az asztalra kihelyezett űrlapon!
A szentmisék előtt fél órával gyónási lehetőség van,
éljünk vele!
6. Elkészült a plébánia épületének homlokzati festése.
1.200.000 forintba került.
Pápa Város Önkormányzata 500.000 Ft támogatást ígért.
A fennmaradó 700.000 Ft kifizetésére híveink önkéntes adományait kérjük!
A szokott módon tehetjük meg a plébánián a hivatalos időben
vagy csekken, illetve utalással plébániánk bankszámlájára:
11665005-08019800-65000007
Köszönjük az eddigi felajánlásokat és kérjük lehetőségükhöz mért támogatását!
A felújított épület megáldása
szeptember 10-én lesz a 9 órai szentmise után.
16. évközi vasárnap, július 23.
1. Szentmisék:
- Szent Anna templomban 09.00 órakor
- Szent József kápolnában 10.30 órakor
- Dáka 11.00 órakor
2. Ma van a Nagyszülők és idősek világnapja.
3. Hétköznapi szentmisék:
- Szent Anna templomban
hétfőtől péntekig reggel 7 órakor,
szombaton 18.30 órakor. - Szent József templomban
hétfőtől szombatig, szerda kivételével 17 órakor.
4. A Szent Anna templom búcsúját
jövő vasárnap, július 30-án ünnepeljük. A részletes program a hirdetőtáblán olvasható.
29-én, az előesti szentmise 18.30 órakor a nagyszülőkért.
30-án, vasárnap a 9 órai búcsúmisét Kerekes Károly Hubert
bencés szerzetes tanár mutatja be.
Ezen a szentmisén lesz a jubiláló házaspárok megáldása.
18.45 órakor hangverseny.
A Szent József templomban 30-án is a szokott időben, 10.30 órakor
lesz szentmise.
5. A 30 éve épült plébánia külső homlokzatának felújítása
folyamatban van.
Adományokat a szokott módon elfogadunk a felújítás támogatására.
A felújított plébánia megáldása szeptember 10-én a 9 órai szentmise
után- a felszentelés 30. évfordulóján lesz.
15. évközi vasárnap, július 16.
1. Szentmisék:
- Kéttornyúlakon 08.00 órakor
- Szent Anna templomban 09.00 órakor
- Szent József kápolnában 10.30 órakor
- Öreghegyen 11.30 órakor
- Dáka 11.00 órakor
2. Hétköznapi szentmisék:
- Szent Anna templomban
hétfőtől péntekig reggel 7.00 órakor,
szombaton 18.30 órakor. - Szent József templomban
hétfőtől szombatig, szerda kivételével 17.00 órakor.
3. Jövő vasárnap, július 23-án a nagyszülők és idősek világnapja.
4. Július 30-án tartjuk a Szent Anna templomunk búcsúját.
Július 29-én, szombaton 18.30 órakor szentmise a nagyszülőkért.
Július 30-án:
- 9 órai szentmise plébániánk híveiért
a jubiláló házaspárokmegáldásával.
A szentmisét bemutatja Kerekes Károly Hubert bencés szerzetes pap. - 18.00 órakor Szent Anna litánia.
- 18.30 órakor hangverseny.
Szeretettel várjuk a jubiláló házaspárok jelentkezését.
14. évközi vasárnap, július 09.
1. Szentmisék:
- Szent Anna templomban 09.00 órakor
- Szent József kápolnában 10.30 órakor.
- Dáka 11.00 órakor
2. Július 9-én, vasárnap
a Szent Anna templomban a szentmisét a
Kamilliánus Család elhunyt tagjaiért ajánljuk fel. Szeretettel hívjuk
a Kamilliánus Család tagjait és az elhunytak hozzátartozóit!
3. Hétköznapi szentmisék:
- Szent Anna templomban
hétfőn, kedden, szerdán és pénteken reggel 7 órakor,
csütörtökön és szombaton 18.30 órakor. - Szent József templomban
hétfőtől szombatig, szerda kivételével 17 órakor.
4. Csütörtökön, 13-án a fatimai engesztelő napon
a Szent Anna templomban 18:30 órakor lesz a szentmise.
Előtte 18 órától rózsafüzér, a szentmise után pedig
körmenet a fatimai Szűzanya kegyszobrával a templomban.
5. A Szent Anna templom búcsúját július 30-án tartjuk.
A 9 órai szentmisét Kerekes Károly Hubert bencés paptanár mutatja be,
és a szentbeszédet is Ő tartja.
Ezen a szentmisén lesz a jubiláló házaspárok megáldása.
Kérjük azoknak a házaspároknak a jelentkezését, akik idén öttel
osztható házassági évfordulójukat ünneplik!
6. Jövő vasárnap, július 16-án lesz Attyapusztán a Kármelhegyi Boldogasszony búcsúja.
Az ünnepi rendet a hirdetőtáblán olvashatjuk.
13. évközi vasárnap július 02.
1. Szentmisék:
- Szent Anna templomban 9 órakor
- Szent József kápolnában 10.30 órakor.
- Kéttornyúlak 8 órakor
2. Hétköznapi szentmisék:
- Szent Anna templomban
hétfőn, kedden, és szerdán reggel 7 órakor,
csütörtökön és pénteken reggel 7 és 18.30 órakor,
Szombaton 18.30 órakor. - Szent József templomban
hétfőtől szombatig, szerda kivételével 17 órakor.
3. Csütörtökön első csütörtök.
A reggeli 7 órai szentmise végétől az esti 18.30 órai szentmise kezdetéig
lesz a szentségimádás a Szent Anna templomban.
Aki legalább fél órát tud vállalni, legyen szíves feliratkozni!
Szentmise előtt fél órával gyónási lehetőség.
4. Jövő vasárnap, július 9-én a a Kamilliánus Családunk elhunyt tagjaiért
ajánljuk fel Szent Anna templomban a 9 órai szentmisét.
25 éve, 1998 márciusában alakult meg plébániánkon a Kamilliánus Család.
Szent Kamil ünnepe közelében megköszönjük Istennek a
Kamilliánus Családunk tagjainak szolgálatát az idősek és betegek látogatásában,
segítésében. A szentmisére szeretettel hívjuk különösen is a Kamilliánus
Családunk tagjait, valamint az elhunyt tagjaink hozzátartozóit.
5. Július 30-án tartjuk a Szent Anna templom búcsúját.
Várjuk a jubiláló házaspárok jelentkezését, akik az idén öttel osztható házassági évfordulót
ünnepelnek. Megáldásuk július 30-án a délelőtt 9 órai szentmisén lesz.
6. Felújítjuk a 30 éve épített plébánia épületünk homlokzatát,
amint az Értesítő legutóbbi számában hírt adtunk róla.
Erre a munkára július hónapban kerül sor. Bizalommal kérjük híveink anyagi támogatását
ehhez a munkához, ami várhatóan 1 millió forintba kerül.
Megtehetjük ezt a szokott módon, ahogy az Értesítőben is olvashatják.
12. évközi vasárnap június 25.
1. Szentmisék:
- Szent Anna templomban 09.00 órakor
- Szent József kápolnában 10.30 órakor
- Dáka 11.00 órakor.
2. Hétköznapi szentmisék:
- Szent Anna templomban
hétfőn, kedden, szerdán és pénteken reggel 7 órakor,
csütörtökön és szombaton 18.30 órakor. - Szent József templomban
hétfőtől szombatig, szerda kivételével 17 órakor.
3. Csütörtökön, Szent Péter és Szent Pál apostol ünnepén
- a Szent József templomban 17 órakor
- a Szent Anna templomban pedig 18.30 órakor lesznek a szentmisék.
4. Szombaton első szombat.
A Szent Anna templomban a szentmise előtt 18 órakor a rózsafüzért imádkozzuk.
5. Jövő vasárnap, július 2-án országos perselygyűjtés lesz,
az úgynevezett Péter fillér, melyet Rómába küldünk a Szentatya rendelkezésére bocsátva
szándéka szerinti felhasználásra.
6. Július 30-án tartjuk a Szent Anna templom búcsúját.
Várjuk a jubiláló házaspárok jelentkezését,
akik az idén öttel osztható házassági évfordulót ünnepelnek.
Megáldásuk július 30-án a délelőtt 9 órai szentmisén lesz.
11. évközi vasárnap június 18.
1. Szentmisék:
- Kéttornyúlak 08.00 órakor
- Szent Anna templomban 09.00 órakor
- Szent József kápolnában 10.30 órakor
- Dáka 11.00 órakor
- Öreghegy 11.30 órakor.
2. Hittanosaink tanévzáró hálaadó szentmiséje
a Szent Anna templomban 9 órakor. Ezen a szentmisén jutalmazzuk a Szent Anna plébánia
alapításának 80. évfordulójára beérkezett rajz és esszé pályázatok
nyerteseit és kiemelkedően teljesítő hittanosainkat.
3. Hétköznapi szentmisék:
- Szent Anna templomban
hétfőtől péntekig reggel 7 órakor,
szombaton 18.30 órakor. - Szent József templomban
hétfőtől szombatig, szerda kivételével 17 órakor.
4. Az idén július 30-án vasárnap tartjuk a Szent Anna templom búcsúját.
A délelőtti 9 órai szentmisén lesz a jubiláló házaspárok megáldása, akik
az idén öttel osztható házassági évfordulót ünnepelnek.
Szeretettel várjuk a jubiláló házaspárok jelentkezését.
Úrnapja június 11.
1. Szentmisék:
- Szent Anna templomban 09.00 órakor Úrnapi körmenettel.
- Szent József kápolnában 10.30 órakor.
- Dáka 11.00 órakor.
2. A szokásos úrnapi körmenetet
a Szent Anna templomban 9 órakor bemutatott szentmise után
a korábbi években is végig járt útvonalon,
a Zrínyi, Damjanich, Batthyány utcákon haladva, a Fapiac és Anna téren át
tartjuk meg.
A körmenet indulásának várható időpontja 9:45.
Kérjük a körmenet útvonalán lakó híveinket, legyenek szívesek gyertyát kihelyezni
ablakaikba, és a körmenet idejére meggyújtani!
Adjunk tanúságot ezzel is az Oltáriszentségben köztünk lakó Úr Jézusról!
Gyűjtsünk virágszirmokat, és hozzuk el a templomba!
A gyermekeket kérjük, ők is jöjjenek a szentmisére, és a körmenetben
hintsék a szeretet virágait Jézus lába elé!
3. Hétköznapi szentmisék:
- Szent Anna templomban:
hétfőn, szerdán, csütörtökön és pénteken reggel 7 órakor,
kedden és szombaton 18.30 órakor. - Szent József templomban:
hétfőtől szombatig, szerda kivételével 17 órakor.
4. Kedden, 13-án a fatimai engesztelő napon
a Szent Anna templomban
a szentmise előtt 18 órakor rózsafüzért imádkozunk, a szentmise végén
pedig körmenetet tartunk a templomban.
5. Hittanosaink hálaadó, tanévzáró szentmiséje
jövő vasárnap, június 18-án a 9 órai szentmisén
a Szent Anna templomban lesz.
Ekkor adjuk át a Szent Anna plébánia alapításának 80. évfordulójára
meghirdetett rajz és esszé pályázatok nyerteseinek jutalmát. Ekkor
jutalmazzuk azokat a hittanosainkat, akik a hittanos év folyamán
kiemelkedően teljesítettek.
Szentháromság ünnepe június 04.
1. Szentmisék:
- Kéttornyúlak 08.00 órakor.
- Szent Anna templomban 09.00 órakor.
- Szent József kápolnában 10.30 órakor.
- Dáka 11.00 órakor.
2. A Rácz Anna oklevél átadása
Szent Anna templomban június 04-én, vasárnap 9 órakor lesz.
Az idei év kitüntetettje Mits Ferencné Olga néni.
A szentmisét elhunyt Rácz Annáért ajánljuk fel halálának 81.
évfordulóján. Rácz Anna hagyatéka tette lehetővé 1943-ban plébániánk
megalapítását.
3. Hétköznapi szentmisék:
- Szent Anna templomban
hétfőtől péntekig reggel 7 órakor,
szombaton 18.30 órakor. - Szent József templomban
hétfőtől szombatig, szerda kivételével 17 órakor.
4. Jövő vasárnap, június 11-én Úrnapja lesz.
A szokásos úrnapi körmenetet
a Szent Anna templomban 9 órakor bemutatott szentmise után a korábbi
években is végig járt útvonalon, a Zrínyi, Damjanich, Batthyány
utcákon át a Fapiac és Anna téren keresztül tartjuk meg. A körmenet indulásának
várható időpontja 9.45.
Kérjük a körmenet útvonalán lakó híveinket,
legyenek szívesek gyertyát kihelyezni ablakaikba és a körmenet idejére
meggyújtani! Adjunk tanúságot ezzel is az Oltáriszentségben köztünk
lakó Úr Jézusról! Gyűjtsünk virágszirmokat és hozzuk el a templomba!
A gyermekeket kérjük, ők is jöjjenek a szentmisére és a körmenetben
hintsék a szeretet virágait Jézus lába elé!
Pünkösdvasárnap május 28.
1. Szentmisék:
- Kéttornyúlak 08.00 órakor.
- Szent Anna templomban 09.00 órakor.
- Szent József kápolnában 10.30 órakor.
- Dáka 11.00 órakor.
2. Pünkösdhétfőn a szentmisék:
- Szent Anna templom 9.00 órakor
- Szent József templom 10.30 órakor.
3. Hétköznapi szentmisék:
- Szent Anna templomban:
kedden és szerdán reggel 7 órakor,
csütörtökön és pénteken reggel 7 és este 18.30 órakor,
szombaton 18.30 órakor. - Szent József templomban:
keddtől szombatig, szerda kivételével 17 órakor.
4. Májusi litániák:
A Szent Anna templomban minden este 17.45 órakor,
a Szent József templomban 16.30 órakor.
5. A Szent Anna Egyházközség képviselőtestületének gyűlése
kedden, május 30-án 19 órakor lesz a plébánián.
6. Csütörtökön első csütörtök.
Szentségimádás lesz a reggeli szentmise végétől
az esti szentmise kezdetéig. Aki legalább fél órát tud vállalni, legyen
szíves feliratkozni!
7. Szombaton első szombat.
A szentmise előtt a Szent Anna templomban
18 órától a rózsafüzért imádkozzuk.
8. Jövő vasárnap Szentháromság vasárnapja,
a húsvéti gyónás elvégzésének végső határideje.
A szentmisék előtt minden nap van gyónási alkalom.
Ne hanyagoljuk el évente a húsvéti szentgyónás elvégzését!
9. Jövő vasárnap Rácz Annáért ajánljuk fel a 9 órai szentmisét
a Szent Anna templomban
plébániánk nagy jótevője halálának 81. évfordulóján.
Ezen a szentmisén lesz a Rácz Anna oklevél átadása az
idei év kitüntetettjének.
Urunk mennybemenetele május 21.
1. Szentmisék:
- Szent Anna templomban 09.00 órakor Elsőáldozás.
- Szent József kápolnában 10.30 órakor..
- Kéttornyúlak 08.00 órakor.
- Dáka 11.00 órakor.
2. Hétköznapi szentmisék:
- Szent Anna templomban
hétfőtől péntekig reggel 7 órakor,
szombaton 18.30 órakor. - Szent József templomban
hétfőtől szombatig, szerda kivételével 17 órakor.
3. Jövő vasárnap (05.28.) Pünkösdvasárnap.
Húsvét 6. vasárnapja, május 14.
1. Szentmisék:
- Szent Anna templomban 09.00 órakor bérmálási szentmise,
Dr. Udvardy György szolgáltatja ki a bérmálás szentségét.
Ezen a szentmisén adunk hálát plébániánkért, alapításának 80. évfordulóján. - Szent József kápolnában 10.30 órakor lesz a szentmise.
2. A májusi litániák
- a Szent Anna templomban minden nap 17.45 órakor,
- a Szent József templomban hétfőtől szombatig 16.30 órakor lesznek.
3. Hétköznapi szentmisék:
- Szent Anna templomban
hétfőtől péntekig reggel 7 órakor,
szombaton 18.30 órakor. - Szent József templomban
hétfőtől szombatig, szerda kivételével 17 órakor.
4. Jövő vasárnap, május 21-én délelőtt 9 órakor lesz az elsőáldozás
a Szent Anna templomban.
Az elsőáldozók gyónása és szentmise próbája 19-én,
pénteken 15 órakor lesz a Szent Anna templomban.
A szülők, keresztszülők, testvérek és hozzátartozók is jöhetnek
szentgyónásuk elvégzésére.
Kísérjük minél többen imáinkkal és jó példánkkal elsőáldozóinkat!
5. Hétfőn, május 15-én a májusi litániát a KALÁSZ közösség vezeti
a Szent Anna templomban.
Utána imaórát tartunk a Katolikus Nők Szervezetének iránymutatása szerint.
Szeretettel hívjuk nem csak a KALÁSZ tagjait,
hanem minden Szűzanyát tisztelő katolikus híveinket is.
Húsvét 5. vasárnapja, május 07.
1. Szentmisék:
- Szent Anna templomban 09.00 órakor
- Szent József kápolnában 10.30 órakor
- Kéttornyúlak 08.00 órakor
- Dáka 11.00 órakor
2. A májusi litániákat
- a Szent Anna templomban minden nap 17.45 órakor,
- a Szent József templomban hétfőtől szombatig 16.30 órakor lesznek.
3. A bérmálás
jövő vasárnap, május 14-én 9 órakor lesz
a Szent Anna templomban.
A Szent József templomban a szokott időben,
10.30 órakor lesz szentmise.
4. A bérmálkozók gyónása és a bérmálási mise próbája
pénteken, 12-én, 15 órakor lesz a Szent Anna templomban.
A bérmaszülők és hozzátartozók is jöhetnek szentgyónásuk elvégzésére.
5. Hétköznapi szentmisék:
- Szent Anna templomban
hétfőtől péntekig reggel 7 órakor,
szombaton 18.30 órakor. - Szent József templomban
hétfőtől szombatig, szerda kivételével 17 órakor.
Húsvét 4. vasárnapja, április 30.
1. Szentmisék:
- Szent Anna templom: 07.00 órakor,
- Szent József kápolna: 08.00 órakor
2. A pápalátogatás
vasárnapi szentmiséjére
hajnali 4 órakor indulunk az Anna térről busszal.
3. A májusi litániák
- a Szent Anna templomban minden este 17.45 órakor,
- a Szent József templomban 16.30 órakor lesznek hétfőtől szombatig.
4. Hétköznapi szentmisék:
- a Szent Anna templomban
- hétfőn, május 1-jén 18.30
- kedden, szerdán reggel 7.00
- csütörtökön és pénteken reggel 7 és este 18.30
- szombaton 18.30 órakor. - A Szent József templomban
hétfőtől szombatig, szerda kivételével 17 órakor.
5. A Szent Anna templomban a májusi litániákat
a következő beosztásban vezetik közösségeink 17.45 órakor:
- Vasárnap a Rózsafüzértársulat
- Hétfőn a KALÁSZ
- Kedden a Szent Anna Katolikus Óvoda
- Szerdán az Énekkar és a Kolping Család
- Csütörtökön a Cursillisták és a Kamilliánus Család
- Pénteken a Képviselőtestületünk
- Szombaton a Hittanosaink és szüleik.
6. Csütörtökön szentségimádás lesz
a reggeli szentmisétől az esti szentmiséig.
Akik tudnak legalább fél órát vállalni, legyenek szívesek
feliratkozni.
7. A mai vasárnap könyörgő nap a papi hivatásokért.
A mai perselyt a papnevelés céljára adjuk.
Húsvét 2. vasárnapja, április 16.
1. Szentmisék:
- Kéttornyúlak: 08.00 órakor
- Szent Anna templomban: 09.00 órakor
- Szent József kápolnában: 10.30 órakor
- Dáka: 11.00 órakor
- Öreghegy: 11.30 órakor
2. Ma van az Isteni Irgalmasság vasárnapja.
Teljes búcsú nyerhető a mai napon
a szokott feltételek mellett: szentáldozás tiszta szívvel,
a Szentatya szándékára Hiszekegy, Miatyánk és Dicsőség az Atyának
imádságok egyszeri elmondása.
3. Hétköznapi szentmisék:
- a Szent Anna templomban
hétfőtől péntekig reggel 7 órakor,
szombaton 18.30 órakor. - A Szent József templomban
hétfőtől szombatig, szerda kivételével, 17 órakor .
Húsvétvasárnap április 09.
1. Szentmisék:
- Szent Anna templom: 07.00 és 09.00 órakor
- Szent József kápolna: 10.30 órakor
- Kéttornyúlak: 08.00 órakor
- Dáka: 11.00 órakor
- Öreghegy: 11.30 órakor
2. Ételszentelés
- a Szent Anna templomban szombaton a körmenet után és
húsvétvasárnap reggel a 7 órai szentmisén. - A Szent József templomban húsvétvasárnap reggel 7.15 órakor.
3. Húsvéthétfőn
- a Szent Anna templomban 9 órakor,
- a Szent József templomban 10.30 órakor lesz szentmise.
4. Hétköznapi szentmisék:
- a Szent Anna templomban kedden, szerdán és pénteken reggel 7 órakor,
csütörtökön és szombaton 18.30 órakor. - A Szent József templomban keddtől szombatig szerda kivételével
17 órakor.
5. Csütörtökön, a fatimai engesztelő napon
a rózsafüzér 18 órakor, a szentmise 18.30 órakor kezdődik.
A szentmise végén körmenet lesz a templomban.
6. Az elsőáldozó és bérmálkozó gyermekek kiválasztási miséje
jövő vasárnap, április 16-án 9 órakor lesz a Szent Anna templomban.
Virágvasárnap április 02.
1. Szentmisék:
- Kéttornyúlak: 08.00 órakor,
- Szent Anna templom: 09.00 órakor barkaszentelés, passió,
- Szent József kápolna: 10.30 órakor,
- Dáka: 11.00 órakor.
2. A hétköznapi szentmisék:
- Szent Anna templom:
hétfőn, kedden és szerdán reggel 7 órakor,
Nagycsütörtökön 18.30 órakor,
Nagypénteken keresztút 15 órakor, szertartások 18.30 órakor.
Nagyszombaton feltámadási vigilia mise körmenettel 18.30 órakor. - Szent József templom:
hétfőn és kedden 17 órakor.
3. Ételszentelés
- Szent Anna templom: Nagyszombaton a körmenet után és
húsvétvasárnap reggel a 7 órai szentmisén. - Szent József templom: húsvétvasárnap reggel 7.15 órakor.
4. Húsvétvasárnap, április 9-én a szentmisék rendje:
- Szent Anna templom: 7 és 9 órakor,
- Szent József templom: 10.30 órakor.
- Kéttornyúlak: 8 órakor.
- Öreghegy: 11.30 órakor.
5. A pápalátogatás záró szentmiséjére,
április 30-ra buszt szervezünk.
Jelentkezni lehet a pápai Szent Anna plébánián a hivatali időben.
A buszköltség 5.500 Ft lesz.
Nagyböjt 5. vasárnapja március 26.
1. Szentmisék:
- Szent Anna templomban 09.00 órakor
- Szent József kápolnában 10.30 órakor
- Dáka 11.00 órakor
2. Mai perselyadományainkat a Szentföld kegyhelyeinek javára adjuk.
3. A hétköznapi szentmisék
- a Szent Anna templomban:
hétfőtől péntekig reggel 7 órakor,
szombaton 18.30 órakor, - a Szent József templomban:
hétfőtől szombatig, szerda kivételével, 17 órakor.
4. Pénteken a keresztutat
a Szent Anna templomban 18 órakor
az egyházközségi képviselőtestület vezetésével tartjuk.
A Szent József templomban a keresztút 16.15 órakor lesz.
5. Jövő vasárnap Virágvasárnap.
A Szent Anna templomban
barkaszentelés, körmenet és passió lesz a 9 órai szentmisén.
6. A pápalátogatás záró szentmiséjére április 30-ra
buszt szervezünk.
Jelentkezni lehet a pápai Szent Anna plébánián a hivatali időben.
A buszköltség 5.500 Ft lesz.
Nagyböjt 4. vasárnapja, március 19.
1. Szentmisék:
- Kéttornyúlak 08.00 órakor
- Szent Anna templomban 09.00 órakor
- Szent József kápolnában 10.30 órakor templombúcsú.
2. A hétköznapi szentmisék
- a Szent Anna templomban:
hétfőtől péntekig reggel 7 órakor.
- A lelkigyakorlatos szentmisék
csütörtök-péntek- szombat 17.30 órakor.
- Szombaton Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén délelőtt 9 órakor
is lesz szentmise a Szent Anna templomban.
- A Szent József templomban:
hétfőtől szombatig, szerda kivételével 16 órakor.
3. Pénteken a keresztút
- a Szent Anna templomban 17 órakor
az énekkar és a Kolping Család vezetésével, - a Szent József templomban pedig 15.15 órakor.
4. Országos perselygyűjtés lesz a Szentföld javára
jövő vasárnap, március 26-án.
5. Jövő vasárnap a betegek szentségének kiszolgáltatása
- a Szent Anna templomban a 9 órai szentmisén
- a Szent József templomban a 10.30 órai szentmisén lesz.
Aki betegség vagy öregség miatt veszélyben érzi az életét,
részesülhet a betegek szentségében.
Tiszta lélekkel kell felvenni. Előtte végezzünk szentgyónást!
Erre bőséges alkalom lesz a hét folyamán a szentmisék előtt:
a lelkigyakorlat napjaiban csütörtökön, pénteken és szombaton
16.30 órától lesz gyóntatás.
Nagyböjt 3. vasárnapja, március 12.
1. Szentmisék:
- Szent Anna templomban 09.00 órakor
- Szent József kápolnában 10.30 órakor
- Dáka 11.00 órakor
2. A hétköznapi szentmisék
- a Szent Anna templomban:
kedden, csütörtökön és pénteken reggel 7 órakor,
szerdán március 15-én délelőtt 9 órakor,
hétfőn és szombaton 17.30 órakor. - A Szent József templomban:
hétfőtől szombatig, szerda kivételével 16 órakor.
3. Hétfőn, a Fatimai engesztelő napon
a szentmise 17.30 órakor lesz a Szent Anna templomban, előtte 17 órakor rózsafüzér.
4. A keresztutat pénteken
- a Szent Anna templomban hittanosaink és szüleik vezetésével 17 órakor tartjuk,
- a Szent József templomban pedig 15.15 órakor lesz a keresztút.
5. Jövő vasárnap lesz a Szent József templom búcsúja.
Az ünnepi búcsúmisét Kerekes Károly Hubert bencés atya celebrálja 10.30 órakor.
A szentmise keretében lesz a Lelkiadoptáció fogadalomtétele.
Akik vállalják, hogy egy veszélyben levő magzat megszületéséért és
felneveléséért 9 hónapon át minden nap imádkoznak,
legyenek szívesek jelentkezni!
A napi ima 1 tized rózsafüzér és egy rövid felajánló ima.
Nagyböjt 2. vasárnapja, március 05.
1. Szentmisék:
- Kéttornyúlak 08.00 órakor
- Szent Anna templomban 09.00 órakor
- Szent József kápolnában 10.30 órakor
- Dáka 11.00 órakor
2. A hétköznapi szentmisék
- a Szent Anna templomban:
hétfőtől péntekig reggel 7 órakor,
szombaton 17.30 órakor. - A Szent József templomban:
hétfőtől szombatig, szerda kivételével 16 órakor.
3. KALÁSZ összejövetele
hétfőn délután 17 órakor a plébánián.
4. Egyházközségünk képviselőtestülete
kedden 18.30 órakor gyűlést tart
a plébánián.
Köszönöm az Értesítők és a szórólapok kiosztását!
5. Pénteken a keresztutat
a Szent Anna templomban 17 órakor, a Szent
József templomban pedig 15.15 órakor tartjuk.
Nagyböjt 1. vasárnapja, február 26.
1. Szentmisék:
- Szent Anna templomban 09.00 órakor
- Szent József kápolnában 10.30 órakor
- Dáka 11.00 órakor
2. A hétköznapi szentmisék
- a Szent Anna templomban:
hétfőn, kedden és szerdán reggel 7 órakor,
csütörtökön és pénteken reggel 7 és este 17.30 órakor,
szombaton 17.30 órakor. - A Szent József templomban:
hétfőtől szombatig, szerda kivételével 16 órakor.
3. Csütörtökön egész napos szentségimádást tartunk
a Szent Anna templomban.
Akik legalább fél órát vállalni tudnak, legyenek szívesek
feliratkozni!
4. Mai perselyadományainkat a katolikus iskolák javára adjuk.
5. A mai szentmisék végén hamvazás lesz
azoknak, akik a héten még nem
hamvazkodtak.
6. Nagyböjt péntekein hústilalommal
kell a pénteki bűnbánati napot megtartani.
14 éves kortól minden katolikusnak kötelező.
Évközi 7. vasárnap, február 19.
1. Szentmisék:
- Kéttornyúlak 08.00 órakor
- Szent Anna templomban 09.00 órakor
- Szent József kápolnában 10.30 órakor
- Dáka 11.00 órakor
2. Hétköznapi szentmisék
- a Szent Anna templomban:
hétfőtől péntekig szerda kivételével reggel 7 órakor,
szerdán és szombaton 17.30 órakor. - A Szent József templomban:
hétfőtől szombatig, csütörtök kivételével 16 órakor.
3. Szerdán Hamvazószerda,
a nagyböjt kezdete; szigorú böjti nap.
Akik betöltötték 18. életévüket és a 60 évet még nem töltötték be, ezen a napon háromszor étkezhetnek, és hústilalmat kell tartaniuk.
14. életévüket betöltötteknek hatvan éven felül is hústilalmat kell
tartani ezen a napon.
A Szent Anna templomban 17.30 órakor,
a Szent József templomban pedig 16 órakor lesz a szentmise
a hamvazás szertartásával.
4. Pénteken keresztutat tartunk
- a Szent Anna templomban 17 órakor a KALÁSZ
közösség vezetésével, - a Szent József templomban pedig 15.15 órakor.
5. Jövő vasárnap hívjuk a bérmálkozó fiatalokat
a szüleikkel a Szent Anna
templomban a 9 órai szentmisére.
6. Bódi Magdi életének ismertetését folytatjuk
jövő vasárnap a Szent Anna templomban a 9 órai szentmisén.
Kiemelten figyeljük mi segítette
őt hitében növekedni, megerősödni.
7. A katolikus iskolák javára perselygyűjtés lesz
jövő vasárnap, 02.26-án