menu
  • Aktuális
  • Heti hirdetések
  • Értesítő
  • Egyházközségi hozzájárulás
  • Kapcsolat
  • Miserend
  • Archívum
    • Egyházközségi ertesítő
  • 1%

AZ IMAAPOSTOLSÁG
JÚLIUSI SZÁNDÉKA:

Az emberi élet tiszteletéért: Imádkozzunkaz emberi élet tiszteletben tartásáért és védelméért annak minden szakaszában, Isten ajándékának elismerve azt!

Aktuális

  • Nyomtatás

“Mindent oda adni Krisztusnak” – zarándoklat Litéren

 

2022. április 23-án szombaton Litéren Bódi Mária Magdolna boldoggá avatásáért imádkoztunk Litéren, azon a helyen, ahol 1945. március 23-án egy szovjet katona lövései végeztek a tisztaságát és társait védő munkáslánnyal.
Az idei szentmisére több zarándoklatot is szerveztek, amelyhez bárki csatlakozhatott. Reggel 7-kor indultak gyalogosan Balatonalmádiból, Balatonfűzfőről, Sólyból valamint kerékpárosok Veszprémből. Zarándokok érkeztek még Litérre az iskolaudvarra autóbuszokkal Keszthelyről, Tapolcáról, Várpalotáról, Pápáról valamint számos településről egyénileg is.
A szentmisét Dr. Udvardy György veszprémi érsek mutatta be, Dr. Márfi Gyula emeritus èrsek valamint a jelenlevő egyházmegyés papok koncelebrálásával. Érsek atya köszöntőjében kiemelte, hogy mennyire fontos és szükséges minden évben ünnepelni és imádkozni Bódi Mária Magdolna boldoggá avatásáért, megemlékezni az ő példaértékű életéről. A hagyománynak megfelelően Kovács Elemérné Mária, Magdi unokahúga mondott verset a szentmise végén, majd a család és a zarándokok elhelyezték virágaikat a fiatal munkáslány vértanúságának helyszínén felállított mellszobránál. Majd szeretetvendégség után Litér utcáin gyalogosan, énekelve elzarándokoltunk Magdi sírjához. Udvardy György érsek atya a sírnál elmondta, hogy Bódi Magdi az Eucharisztiából merítette az erőt ahhoz, hogy minden körülmények között tanúságot tudjon tenni Isten minden gonoszságot legyőző szeretetéről. Az egybegyűltek ebből a szeretetből és Magdi példájából erőt merítve közösen imádkozva együtt kérték közbenjárását a főegyházmegyéért, közösségekért és személyes imaszándékokért. Az ünnepség Bódi Mária Magdolna boldoggá avatásáért mondott közös imádsággal és érsek atya áldásával ért véget.

  • Click to enlarge image IMG-4306.JPG
  • Click to enlarge image IMG-4307.JPG
  • Click to enlarge image IMG-4311.JPG
  • Click to enlarge image IMG-4312.JPG
  • Click to enlarge image IMG-4315.JPG
  • Click to enlarge image IMG-4317.JPG
  • Click to enlarge image IMG-4321.JPG
  • Click to enlarge image IMG-4324.JPG
  • Click to enlarge image IMG-4325.JPG
  • Click to enlarge image IMG-4326.JPG
  • Click to enlarge image IMG-4327.JPG
  • Click to enlarge image IMG-4328.JPG
  • Click to enlarge image IMG-4329.JPG
  •  

  • Nyomtatás

Böjte Csaba lelkigyakorlatán jártunk

2022.március 19-én, Szent József ünnepén Veszprémben tartott nagyböjti lelkigyakorlatot Böjte Csaba atya.

Ezen az ünnepen Szent Józsefet az apát és a szentcsaládot állította elénk példaképül. Beszélt arról, hogy amikor a 12 éves Jézus elveszett a jeruzsálemi zarándoklaton, akkor a krízishelyzetben Mária és József nem egymást vádolta, hanem mindketten elindultak megkeresni Jézust. Mi se egymásban keressük a problémát, a közös megoldást keressük. Vannak problémák, de közösen keressük a megoldást. Ezt tanuljuk a Szentcsaládtól.

Arról is beszélt Csaba atya, hogy nekünk a szeretet parancsát adták, nem az állásfoglalás parancsát. Nekünk a szeretet parancsa mindenek felett van. A szeretet teszi a világunkat jobbá.
Fontos a magunk kibontakoztatása is. Ki is vagyok én? Ott, ahol vagyok az élethelyzetemben, a munkámban, a családomban. AJÁNDÉK vagyok. Ajándékká kell válnunk mások számára, hogy ír legyünk a sebekre.

Fontos a mély imádságos misztikus élet. Vagy megtaláljuk az imádságot vagy kiürülnek a templomaink, mert kiürül a lelkünk.
A tehenet, amikor lelegeli a virágainkat, a vágyai vezérlik. A keresztény embert nem a vágyai vezérlik. Józan ésszel kell kioltani a hirtelen feltámadt vágyainkat. Mérlegeljünk, ne üljünk fel a híreknek, hullámoknak, amit írnak, mondanak. A józan gondolatok az érzelmek, indulatok fölött vannak, de mindkettőnél magasabb fórum az Isten akarata, szava. Isten szava bennünk a lelkiismeret, amelyben összeér az ég a földdel, azaz a természetfeletti a természetessel.

Isten vezet minket, köztünk van. A 21. században sem ment nyugdíjba a Szentháromság!

Mit akar tőlünk az Úr Jézus? Azt, hogy ott ahol vagyunk, legyünk igaz emberek, az imádság emberei, a szeretet emberei. Őrizzük a szeretet lángját és nyújtsuk oda a szomszédunknak, hogy ő is gyújtsa meg a kialudt gyertyáját! Mert mire megyek azzal, ha ehelyett a magam gyertyáját is elfújom? Ha nem imádkozom, nem megyek a szentmisére és nem gyakorlom a szeretet cselekedeteit.
Zárásképpen vegyünk példát Szent Józsefről és döntéseinket mindig Isten színe előtt hozzuk meg, átimádkozva, mint ő.

 

  • Click to enlarge image IMG-4268.JPG
  • Click to enlarge image IMG-4270.JPG
  • Click to enlarge image IMG-4271.JPG
  • Click to enlarge image IMG-4277.JPG
  •  

 

  • Nyomtatás

Általános iskolai hittan

 

 

  • Nyomtatás

Szentségimádás papi hivatásokért Udvardy György érsek atya vezetésével

Február első csütörtökén a Szent Anna templomban tartott szentségimádást, majd mutatott be szentmisét dr. Udvardy György érsek atya. A szertartás a Veszprémi Érsekség YouTube csatornáján visszanézhető:

20220204 ersekseg

A Pápa Városi Televízió tudósítása:

20220204 papatv

  • Nyomtatás

Szinódusi képzés

 

A Veszprémi Főegyházmegye szervezésében 2022. január 11-én a Szent József-kápolnában tartották a szinódusi képzést. 

A Pápa Városi Televízió tudósítása:

20220112 szinodus.jpg

Az eseményről a Pápa és Vidéke tudósítása itt olvasható.

6. oldal / 6

  • Első
  • Előző
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • Tovább
  • Utolsó
  • Lelkiatyánk
  • Templomaink
  • Közösségeink
  • Hittan
  • Programok
  • Galéria
  • Ügyintézés
  • Hírek, események
Back to top